Létrehozva: 2018.03.26.

Így várja a tavaszi folytatást az épülő M44-es

A Duna Aszfalt megkezdte az elõkészítést a Kondoros-Békéscsaba szakaszon, míg Tiszakürt és Kondoros között már közel 6 kilométeren elkészült az aszfaltozás. Sõt, a Körös-híd gerendái is a helyükön vannak. Ha jön a jó idõ, mindenütt folytatódhat a jelentõs munka.

Szerző Tóth Balázs

Sajtótájékoztatót tartott az M44-es gyorsforgalmi út aktuálisan zajló munkálatairól Dankó Béla, Békés megye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselője és Kiss Boglárka, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője. Dankó Béla hangsúlyozta, hogy minden az ütemterveknek megfelelően zajlik, és továbbra is tartható a 2019. harmadik negyedévi határidő az első és egyben leghosszabb, Tiszakürt-Kondoros szakasz esetében.

A következő, Kondoros-Békéscsaba szakaszon 2021 a kivitelezés befejezésének határideje, ezt a munkát a Duna Aszfalt Kft. nyerte el tavaly decemberben. A múlt héten átadták nekik a munkaterületet, a 18 kilométeres szakaszon már megindult a régészeti feltárás és a lőszermentesítés is – foglalta össze a képviselő.

A leghosszabb szakaszból az első, Tiszakürt és Kunszentmárton közötti részen – melyet a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. kivitelez – jelenleg nem folyik jelentős munkavégzés a téli időjárás miatt, azonban egy három kilométeres szakaszon már felkerült a cementstabilizációs alapréteg, illetve az alap aszfaltréteg – mondta Kiss Boglárka, egybehangzóan szerkesztőségünk januári információival. Ezen kívül 80-90%-ban a töltésépítés és -alapozás is megtörtént, továbbá az ezen a szakaszon épülő Körös-híd mind az 55 gerendája a helyére került már. Utóbbi az ütem építésének eddigi legjelentősebb eredménye.

A második, Kunszentmárton és Csabacsűd közti részen – ahol az EuroAszfalt Kft., a Swietelsky Magyarország Kft., a Soltút Kft. és az A-Híd Zrt. dolgozik – jelen pillanatban szintén nincsen jelentős munkavégzés, a szállítóutak karbantartása zajlik.

A harmadik, Csabacsűdtől Kondorosig tartó részen – ahol szintén a Duna Aszfalt és a Hódút végzi a kivitelezést – 60%-os a földmunkák készültsége, nagy eredmény azonban, hogy egy 2,5 km-es szakaszon már leterítésre került a CKT és az aszfalt alapréteg a padkával együtt – folytatta Kiss Boglárka. A vadátjáróknál megtörtént, vagy néhány héten belül megtörténik az acélszerkezetek lehelyezése. Zajlanak a vízelvezetési munkák is.

A jelentősebb munkavégzés a teljes szakaszon a jó idő beköszöntével folytatódik.

Az új nyomvonalon épülő, 2×2 forgalmi sávos gyorsforgalmi úton 4 különszintű csomópontot, 44 alul- és felüljárót, Cserkeszőlőnél és Kondorosnál egyszerű, Szarvasnál komplex pihenőt alakítanak ki. A Körös folyó felett a Körös építészet hagyományait megőrizve egy 450 méter hosszú acél ívhíd épül, díszvilágítással. Emellett a szakaszon két kisebb híd épül, egy a Dögös-Kákafoki csatorna felett, valamint egy háromnyílású híd a Mezőtúr-Orosháza vasútvonal felett. Kardosnál üzemmérnökségi telep létesül.

 

Szerző Tóth Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!