Létrehozva: 2019.08.25.

Így válaszd ki a megfelelő iskolatáskát: a szakember elmondja a titkot

Nagyon fontos, hogy megfelelő iskolatáskát válasszunk, hogy elkerüljük a gerincferdülést és a fájdalmakat.

Szerző Ripost

A jó iskolatáska ergonomikus, jól illeszkedik a gerincoszlopra – mondta Moravcsik Bence ortopéd-szakorvos. Kifejtette: az iskolatáska kiválasztásakor figyelni kell a pánt szélességére, a háti rész merevítettségére, párnázottságára.

Fontos, hogy a pánt állítható legyen, a vállvonal fölé és a csípőlapát alá ne kerüljön a táska. Amelyiken derékpánt is van, az még jobb – tette hozzá. Ügyelni kell arra is, hogy a táska légáteresztő, könnyűszerkezetes legyen – sorolta a szakember, aki szerint különösen a kisgyerekek számára jó alternatíva a gurulós táska.

Hátitáska esetén a 6-7 éves gyerekeknek az az ideális, ha a táska súlya telepakolva 2,5-3 kilogramm. Megjegyezte azt is, hogy a pakolási technikára is érdemes odafigyelni, a gerinchez közel kell tenni a nehezebb, távolabb a könnyebb dolgokat.

A szakember megjegyezte: a gerinc ebben a korban még porcos. Helytelen tartás, illetve táskaviselet esetén merevebbé válhat a gerinc, vagy korai porckopás is kialakulhat.Az oldaltáskát a szakorvos nem ajánlja, mert fontos, hogy szimmetrikus legyen a terhelés, különben korán gerincferdülés alakulhat ki.

A megfelelő táska kiválasztása mellett az edzettséget is hangsúlyozta a szakember. Fontos, hogy iskolán kívül is sportoljanak a gyerekek – közölte Moravcsik Bence.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!