Létrehozva: 2016.04.07.

Így költsd el okosan a lottónyereményt!

Már majdnem 700 milliót kaszálhatunk öt szám eltalálásával, simán lehet házunk, nyaralónk, csak a személyzettel kell vigyázni. Meg arra, hogy el ne vegye az eszünket ez az óriási összeg.

Ilyen kevés munkával ennyi pénzt ritkán kaszálhat az ember! Mindössze annyi a dolgod, hogy jó helyre teszed az öt darab ikszet egy papíron, és máris jön a 676 millió a bankszámládra. Nem vennénk a lelkünkre, ha tanácstalanul állnál a bank előtt, hogy mihez kezdj ezzel a nem kevés pénzzel, ezért megkérdeztük a Solar Capital Markets Zrt. üzletkötőjét, Vetter Pétert, mire is kell vigyázni, ha megütjük a főnyereményt.

Péter szerint a lakás- és a nyaralóvásárlás nem lehet gond, igazi luxusdarabokat találni ennek a pénznek a töredékéért is, de "a fenntartási költségekkel érdemes a leginkább számolni, mert a vásárlás csak egy egyszeri tétel, amire a fedezet meglesz,

de utána kezdődnek az izgalmak, pláne, ha a szerencsés nyertes személyzetben is gondolkodik."

Arról is sokat lehet hallani, ha valaki, aki eddig kis pénzből élt, most hirtelen ekkora summához jut, elveszítheti a kontrollt a valósággal, szakértőnk erre is figyelmeztet.

"Leomolhat a legtöbb fal vagy gát, ami eddig behatárolta a költekezést, ha képtelen belátni az illető, hogy egyszer ez a pénz is elfogyhat, akkor könnyen ő lehet a következő „egy éve nyert a lottón, azóta tönkrement az élete” vezércikk szereplő egy bulvár magazinban."

Bankban nem jó biznisz tartani

És akkor a lényeg, mire költsük a pénzt, ha már megvan a budai villa, a balatonmáriafürdői stéges nyaraló, meg a 750-es BMW. A szakértő azt javasolja, álljunk több lábon, vegyünk aranyat, vagy akár még több ingatlant is befektetés céljából. Emellett részvények, kötvények is szerepeljenek a portfólióban, és a legfontosabb: a pénz nagy részét ne forintban, sokkal inkább euróban vagy dollárban tartsuk.

Persze sokan azt mondják, majd beteszem a bankba, a kamataiból meg elélek. Ez is lehet egy módszer, csak érdemes ennek kicsit utánaszámolni. Szakértőnk azt mondja, optimista becslés szerint is max 1.1 millió marad havonta, ami elég nagy összeg, de akkor azt is érdemes számításba venni, hogy egy fillért sem költöttünk az alapnyereményből.

"Ennél jobb megoldás lehet egy vállalkozás (persze csak ha van hozzá ötletgazda) indítása, illetve egy tudatosan kialakított portfólió kezelése, amiben persze a Solar Capital Markets Zrt. is a szerencsés nyertes rendelkezésére áll."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor