Létrehozva: 2017.03.29.

Heteken belül eldől a székesfehérvári déli összekötő nyomvonala

A kétszer egysávos út várhatóan 2019-2020 körülre készül el, a vasútállomás mellett épülõ intermodális központ fejlesztésével párhuzamosan.

Újabb részletek derültek ki Székesfehérvár tavaly augusztusban bejelentett, 3,3 milliárd forintból épülő déli összekötő útjával kapcsolatban.

A Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) támogatásával létrejövő út által teljessé válik a belvárost tehermentesítő belső útgyűrű

- mondta Vargha Tamás  országgyűlési képviselő és Cser-Palkovics András polgármester hétfőn.

Vargha Tamás rámutatott, hogy a város felgyorsult fejlődését az úthálózatnak is követnie kell, így a tavaly nyáron átadott, Székesfehérvárt nyugatról elkerülő út után most a kormánydöntés értelmében a belső úthálózat fejlesztése indulhat el. A város déli területeit eddig mindössze egy út kötötte össze, ez a fejlesztéssel megváltozik.

Cser-Palkovics András hangsúlyozta, hogy a vasútállomás mellé tervezett intermodális központ fejlesztésével párhuzamosan zajlik majd az út megépítése. Mint mondta, a végleges nyomvonal kiválasztása heteken belül megtörténik, és várhatóan 2019-2020 körül lesz kész az összekötő út. A városvezető az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb közlekedési fejlesztésének nevezte a kétszer egysávos út megépítését, mert az érintett körzetet a vasútállomásról kiinduló és beérkező vonalak elzárják a város többi részétől, és a Székesfehérvárra beérkező utak kapacitása kiegészítésre szorul.

Cser-Palkovics András kérdésre elmondta: a pontos nyomvonal ismeretében kezdenek a kapcsolódó területek fejlesztésével foglalkozni, ahol lakóövezetek kialakítása, kereskedelmi jellegű tevékenységek telepítése is elképzelhető. Megjegyezte, a vagyontörvény módosítása nélkül nem tudnak majd kedvezményes árú ingatlanokat kialakítani, mert a jelenlegi szabályozás alapján csak piaci értékesítésben lehet partner az önkormányzat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!