Létrehozva: 2016.10.02.

Hernádi Zsolt: Segíteni kell a gyerekeket, akik hisznek az álmaikban

Soha ne add fel - Hernádi Zsolt szerint így lehetne jellemezni, mit is képvisel a MOL alapítványa, az Új Európa Alapítvány, amely immár egy évtizede támogatja a tizennyolc évnél fiatalabb sportolókat, mûvészeti és tudományos tehetségeket, valamint a gyermekgyógyító programokat végzõ civil szervezeteket.

Fennállásának tízéves jubileumát ünnepli a MOL alapítványa, az Új Európa Alapítvány. A szervezet immár egy évtizede támogatja a tizennyolc évnél fiatalabb sportolókat, művészeti és tudományos tehetségeket, valamint a gyermekgyógyító programokat végző civil szervezeteket.

A születésnap alkalmából szervezett jubileumi ünnepségen beszédet mondott Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége, az esemény fővédnöke és Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója.

Herczegh Anita beszédében Komjádi Bélára emlékezett, aki a fronton megsérült, így fel kellett adnia ígéretes úszókarrierjét. Ám megszületett benne a döntés: mások pályáját fogja segíteni. Egyesületet alapított, hogy annak keretein belül oktathassa a fiatalokat a vízilabdára. Azért küzdött és dolgozott, hogy minden körülményt biztosítson a sportolóinak.

Komjádi Béla példája mutatja, hogy a tehetség a sportolók győzelmének csak egyik összetevője.

„Kell hozzá a hátország, kell a szakember, aki a majdani bajnokra rátalál. Aki támogat, szervez, biztosít, kitalál, beindít, felkarol és gondoskodik. Aki az élenjárók erőforrása. Az Új Európa Alapítvány olyanokra tereli a figyelmet, akik nemcsak tehetségesek, de szorgalommal, kitartással keményen dolgoznak, hogy még jobban teljesítsenek. És olyanokra, akik a sikeres fiatalok hátországát jelentik”.

Hernádi Zsolt, a MOL csoport elnök-vezérigazgatója egy „klasszikustól” idézett: „Túl sokszor használjuk a teher szót”. Egy olyan olimpiai bajnok mondta ezt egy interjújában, akit arról kérdeztek, hogyan bírja azt a terhet, hogy London után Rióban is érmet várnak tőle. Hernádi szerint mindenkit terhek sújtanak, megküzdeni ezekkel azonban csak akkor tudunk, ha nem ezekre a terhekre koncentrálunk, hanem a jövőbe nézünk és a célt tartjuk a szemünk előtt. Az olimpikon pedig, akitől idézett Szilágyi Áron volt, aki 16 éves kora óta a MOL támogatottja.

A MOL Új Európa Alapítványát azért hoztuk létre 2006-ban, hogy segítsük azokat a gyerekeket, akik hisznek az álmaikban, és hajlandóak ezért keményen megküzdeni.

„Immár tíz éve több ezer ifjú tehetség álmát segítjük megvalósítani, a gyermekgyógyító programon keresztül pedig ott állunk több ezer család mellett, akiknek nap mint nap elképesztő teherrel kell megküzdeniük. Az Új Európa Alapítvány támogatásai a jövő építésére koncentrálnak. Ennek érdekében munkánkat továbbra is folytatjuk. Büszke vagyok erre a tíz évre, és köszönöm mindenkinek, aki részt vett benne!”

Szerinte nem lehet pontosabban megfogalmazni azt, miről is szól az alapítvány, mint ez a pár szó: soha ne add fel.

Az Alapítvány az eltelt tíz év során több mint 4000 olyan tehetségnek nyújtott félmilliárd forint összegben segítséget, akik kimagasló eredményeket értek el a sport, a tudomány vagy művészet területén. A támogatottak közül kiemelkedik Babos Tímea teniszező, Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó, Csonka András ezüstérmes paralimpikon, valamint Radnóti Róza zongoraművész, Felméry Lili balett-táncos és Boros Mihály zongoraművész.

Az alapítvány közvetetten 90 ezer gyermeken segített azzal, hogy félmilliárd forinttal támogatott közel 400 gyermekgyógyító programot. A hagyományosan forráshiányos gyermekegészségügy területén így olyan módszerek meghonosításában, és magyarországi megerősítésében vállalt jelentős szerepet, mint a különböző művészeti- és élményterápiák, illetve az állatokkal pl. kutyákkal vagy lovakkal dolgozó sikeres terápiás programok.

A rendezvényen bemutatták az „Új Európa Alapítvány arcait” is, akikre szeptember 5-28. között, az alapítvány internetes oldalán lehetett szavazni. A program sikerét bizonyítja, hogy nagyon sok embert megmozgatott a kezdeményezés, a három hét alatt több mint 50 ezren voksoltak a fiatal tehetségekre és a civil szervezetekre, amelyek fejenként és szervezetenként egy-egy millió forint támogatásban részesülnek.

A közönség szavazatai alapján az „Új Európa Alapítvány arca” lett Bányai Zsombor párbajtőrvívó, Orosz Viktor íjász, Knoch Viktor gyorskorcsolyázó, Radnóti Róza zongorista és Kiss Márton Balázs zongoraművész.

A civil szervezetek kategóriában az öt díjazott a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány, az Autista Segítő Központ, a Pata és Mancs Terápiás és Oktatási Egyesület, a Vertebra Alapítvány és a Te hangodat ismerem program.

Az egész napos családi rendezvényen a fiatal tehetségeken kívül az Új Európa Alapítvány eddigi támogatottjai is részt vettek. Köztük volt Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, valamint a MOL-csapat képviseletében az ötszörös olimpiai aranyérmes Kozák Danuta kajakozó, és Szász Emese párbajtőröző, a riói olimpia bajnokai.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!