Létrehozva: 2016.12.13.

Hazugságvizsgálót építenek a Facebookba!

Az oka rémesen egyszerû, az emberek túl hiszékenyek, és nem túl körültekintõk. Megosztanak, kedvelnek és ajánlanak is egymásnak óriási kamukat!

Az utolsó csepp a pohárban a Trump-Hillary párbaj kis kamuhírgyárosai voltak,

akik a székükben ülve a Facebook segítségével nagyobb hatást gyakoroltak az amerikai választókra, mint azt hinnénk!

A macedón tinédzserek hazai pályán lekampányolták a dollármilliárdos költségvetésből gazdálkodó amerikai híripart.

Előtte is terjedtek a világ minden táján kattintásvadász hazugságok, de nem keltettek ekkora felháborodást.

Nálunk a „fekete furgonos, eladnak donornak” és a „mentőautóra rakott kerékbilincs” volt talán az eddigi csúcs. Persze később kiderült, hogy nem mentőről volt szó, hanem betegszállítóról, és kerékbilincs se volt, de addigra már sokaknál elérte a célját a poszt.

A legnagyobb hátulütője a dolognak: a Facebook megjegyzi azokat, hogy mikre kattintottunk. Úgy érzékeli, hogy ezeket kedveljük, így az algoritmusa ezentúl olyan posztokat fog inkább ajánlani nekünk. Csakhogy ha ezek kamuhírek voltak, akkor szép lassan eltűnik a tényszerűség a hírfolyamunkról...

A Facebookra nehezedő nyomás hatására kiderült az is, hogy állítólag már régóta rendelkeznek egy „eszközzel”, ami képes kiszűrni az álhíreket!

A következő intézkedéseket azonban biztosan be fogják bevezetni a közösségi hálón:

  • javítják az álhírfelderítő mechanizmusokat
  • még könnyebbé teszik a kamuhír-bejelentési lehetőségeket
  • külső szakértő szervezeteket is bevonnak, akik kamuhírszűréssel foglalkoznak
  • a felhasználók, vagy a külső szakértők által kamunak megjelölt híreket csak egy figyelmeztetés után lehet majd elolvasni
  • el fogják vonni a pénzügyi eszközöket azoktól, akik álhírterjesztőket támogatnak
  • újságírókkal is együtt fognak működni, hogy még hatékonyabbak legyenek
  • A lényeg azonban az, hogy állításuk szerint csak jobb minőségű forrásból származó írások fognak megjelenni!

    Vagyis az egész kamuhíres pánikkeltés célja, hogy korlátozzák az alternatív nézőpontok terjedését a közösségi oldalakon, mivel csak a fő sodorban lévő médiumok híreit ítélik majd jó minőségű forrásnak!

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

    origo.hu

    Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

    metropol.hu

    Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

    vg.hu

    Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

    ripost.hu

    Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

    mandiner.hu

    Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

    origo.hu

    Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    "Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

    ripost.hu

    Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

    MANI

    Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

    MANI

    Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

    MANI

    1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

    MANI

    Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

    MANI

    Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!