Létrehozva: 2019.11.22.

Hatalmas blamázs: a bemutató közben tört össze a törhetetlen üveg

Azt akarták demonstrálni, milyen szívós is a szélvédő, ami elvileg törhetetlen kellett volna, hogy legyen.

Elon Musk korábban azt nyilatkozta a készülőben lévő Tesla teherautóról, hogy olyan lesz, mintha a Szárnyas fejvadászból szalajtották volna. A Cybertruck névre keresztelt jármű a gyártó elmondása szerint olyan törhetetlen üvegeket kapott, ami kvázi átlátszó fém. Ám a bemutató szerint sajnos úgy tűnik, hogy mégsem annyira törhetetlen, ahogy Musk hitte.

A Tesla dizájnigazgatója, Franz von Holzhausen demó közben egy fémgolyót vágott a spéci szélvédőhöz, amivel demonstrálni szerette volna annak szívósságát. Ami viszont ezután történt, arra nem számított.

Ugyanis a törhetetlen üveg betört.

Musk azzal a poénnal próbálta menteni a kellemetlen helyzetet, hogy legalább nem repesztett át rajta teljesen a labda, és talán a kolléga dobott túl erősen. Röviddel ezután tettek egy második próbálkozást is egy másik ablakkal, de az is betört.

A Tesla-vezér elmondása szerint érthetetlen az eset, hiszen a szigorú tesztek során korábban mosdókagylóval sem tudták megrepeszteni a matériát. Kérdés, ezek után ki szeretné megvenni magának a 40 ezer dolláros (kb. nettó 11,3 millió forint) kiberkamiont.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!