Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.11.

Egymilliárd forintot meghaladó nyeremények az Ötös- és Hatoslottón

A 41. játékhéten ismét érdemes játszani, hiszen az Ötös- és Hatoslottó főnyereménye egyaránt egymilliárd forint feletti összeggel várja a játékosokat. Előbbi játék esetében a helyesen megtippelt öt szám 1,737 milliárd forintot, utóbbi játék telitalálata pedig 1,212 milliárd forintot ér.

A Szerencsejáték Zrt. két legismertebb játéka ismét kimagasló nyereményt kínál a játékosok számára. Ennek döntő oka, hogy az Ötös- és a Hatoslottó főnyereményét is legutoljára 14 héttel ezelőtt, azaz a 26. játékhéten nyerték meg a szerencsések.

A 2019-es év igazán mozgalmas volt mindkét játék esetében. Időrendi sorrendben haladva – a 13. játékhéten – először egy Hatoslottó játékos örülhetett, hiszen a játék történetének második legnagyobb nyereményét, 1,688 milliárd forintot jelentett számára a 3, 12, 17, 22, 35, 41-es számkombináció.

Nem kellett sokat várni, hiszen néhány héttel később – a 16. játékhéten – újabb lottótörténeti pillanat következett, ami ezúttal az Ötöslottót érintette: megszületett ugyanis a játék több mint 62 éves történetének harmadik legnagyobb nyereménye, a közel 4,2 milliárd forintos jackpot.

Általánosságban elmondható, hogy a Hatoslottó esetében gyakrabban születik telitalálatos szelvény, ebből adódóan ritkábban fordul elő, hogy 10 számjegyű főnyeremény születik. Az elmúlt néhány évet vizsgálva például kiderül, hogy míg 2016-ban egyszer sem, addig 2017-ben mindössze kétszer, 2018-ban és 2019-ben pedig egyszer-egyszer született egymilliárd forintot meghaladó összegű telitalálat. Az Ötöslottó esetében más a helyzet, hiszen a játék legutóbbi 4 telitalálatának értéke rendre felülmúlta ezt az álomhatárt.

Érdemes tehát figyelemmel követni a szombati és vasárnapi sorsolásokat, hiszen igazán nagy nyeremények várnak a játékosokra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!