Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.04.03.

Egészségesebb szerkezetű növekedés jöhet az építőiparban

A KSH novemberi adatokon alapuló elemzésére reagálva a szakértõk elmondták: a lakásépítések jelentõsen hozzájárulnak majd a várható bõvüléshez, ugyanakkor a munkaerõhiány miatt drágulással is számolni kell.

Szerző Tóth Balázs

Az építőipari termelés volumene tavaly novemberben 14,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - jelentette  a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az épületek építése 2,5, az egyéb építményeké 25,7 százalékkal csökkent. A szakértők szerint ugyanakkor lassan elkezd stabilizálódni az ágazat.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője kifejtette: a novemberi adatokon még érződik, hogy csökkentek az uniós támogatásból megvalósuló beruházások, de várakozása szerint az idei tél végére, tavasz elejére az építőipar teljesítménye éves összevetésben már stagnáló, vagy enyhén növekvő ütemet mutathat.

A növekedést döntően határozza majd meg, hogy mennyire tudják az uniós források felpörgetni az építőipart, de emellett például a családi otthonteremtési kedvezmény is ösztönzően hathat az ágazat teljesítményére. Rövid és hosszú távon is szűk keresztmetszet lehet azonban a munkaerőhiány.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt emelte ki, hogy egészségesebb szerkezetű növekedés jöhet az építőiparban, az uniós pénzekből finanszírozott beruházások mellett a lakásépítések is hozzájárulhatnak a várható bővüléshez. Az ingatlan.com már most 400 olyan társasház-fejlesztésről tud, amelyek lakásait értékesítik a piacon.

A lakás- és épületépítések kedvező helyzetét mutatja, hogy legutóbb 2013-ban volt példa arra, amire 2016 első tizenegy hónapjában: az épületépítések több mint 917 milliárd forintos termelési értéke meghaladta az egyéb építmények 682 milliárdos összegét.

A munkaerőhiány okozza a kivitelezési költségek emelkedését

Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója szerint az adatokból látszik a magasépítés folyamatos növekedése, ahol az erősebb hatás 2017 elejétől várható. Ezen a területen kivitelezői szemmel jól érezhető a megnövekedett építési kedv, ami ugyanakkor munkaerőhiánnyal ütközik szembe. A két ellentétes hatásból eredő problémák az idén várhatóan erősödnek majd, emiatt hosszabb kivitelezési időkkel és az árak emelkedésével kell számolni.

Tatár Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Futureal Development Zrt. vezérigazgatója szerint bár a 2016-os adatok még nem jelzik a felfutást, a 2017-es statisztikákban biztosan megjelenik majd a keresletnövekedés hatása. Hozzátette ugyanakkor, hogy az építőipari kapacitás a válság alatt számottevően csökkent, így a rendelkezésre álló munkaerő már nem elég a megnövekedett kereslet kiszolgálására. A jelentős munkaerőhiány és a garantált bérminimum emelése az építőiparban számottevő bérnövekedést eredményezett, és ennek a folyamatnak még messze nincs vége.

A szakember úgy látja, hogy nagyrészt emiatt nőttek a kivitelezési költségek, de a Futureal tapasztalatai szerint a megnövekedett kereslet miatt az építőanyagárak is emelkednek. Ezek együttes hatásaként a szakember arra számít, hogy 2017-ben a kivitelezési költségek 15-20 százalékkal nőhetnek éves összevetésben.

A KSH  jelentése szerint:

  • Az iparág teljesítményének visszaesése döntően a bázishatás miatt mélyült az októberi 12,8 százalékos csökkenést követően. Az előző hónaphoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése.
  • Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 3,1 százalékkal emelkedett, ezzel szemben az egyéb építményeké 37,6, a speciális szaképítésé 6,6 százalékkal visszaesett tavaly novemberben az előző év azonos hónapjához képest.
  • A megkötött új szerződések volumene 28,2 százalékkal kisebb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 23,1, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 34,9 százalékkal csökkent. A nagy értékű, hosszú megvalósulási idejű szerződések hónapról hónapra jelentős változást okozhatnak a volumenindexekben.
  • Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene november végén 24 százalékkal meghaladta az előző évi alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 8,7 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 58,8 százalékkal nagyobb volt. Az év első 11 hónapjában az építőipari termelés volumene 19,2 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.
  • Szerző Tóth Balázs

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

    origo.hu

    Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

    borsonline.hu

    Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

    magyarnemzet.hu

    Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

    ripost.hu

    Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

    vg.hu

    Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

    origo.hu

    Brutális bírságot kapott az RTL Klub

    travelo.hu

    Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

    ripost.hu

    Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

    MANI

    Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

    MANI

    Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

    MANI

    1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

    MANI

    Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

    MANI

    Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!