Létrehozva: 2017.03.30.

Biztonsági elemekkel gazdagodott a megújult 44-es út

Átadták a 44-es számú fõút komplex útfelújítási programban most elkészült szakaszait Békés megyében. Összesen 14 kilométeren, 2,5 milliárd forintból végeztek felújítást Kondoros környékén, valamint Szarvas és Csabacsûd között.

Az utat szombat délelőtt vehették birtokba az autósok - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A négy külterületi, valamint a 47-es és a 46-os számú másodrendű utak felé vezető átkelési szakaszon 6200 köbméternyi aszfaltburkolatot építettek, háromezer négyzetméteren festettek fel burkolatjeleket és 167 KRESZ-táblát helyeztek el.

Olyan biztonsági elemeket is kialakítottak, amelyeket eddig a megye közútjain még nem alkalmaztak. Az egyik a ködös időjárás esetén segíti a közlekedőket, méghozzá az út két oldalán található optikai vezetősáv pár méterenkénti megszakításával, mert így jobban be lehet mérni a követési távolságot. A másik az aszfaltba sűrűn bemart, egy centiméter körüli mélységű csatornák kialakítása a szarvas-ezüstszőlői településrész kanyarjaiban, a lefolyó víz jobb elvezetésére.

Dankó Béla országgyűlési képviselő, megyei útügyi biztos tájékoztatása szerint 2017-ben csaknem 8 milliárd forintot szánnak Békés megye útjainak felújítására. Főként alsóbbrendű, két és három számjegyű utakat újítanak fel. A belső forrásokból 12 útszakasz, összesen 28,5 kilométer hosszon újulhat meg 4,3 milliárd forintból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Tragédia: elesett az első német város a klímaharcban

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!