Létrehozva: 2017.03.19.

Bizarr munkák, amikért jól fizetnek!

Egyre több furcsa munkakör jön létre azért, hogy az újabbnál újabb igényeket ki lehessen elégíteni. Akik pedig bevállalják ezeket, sokat kereshetnek velük!

Azért, hogy az új termékek megfelelő minőségéről meggyőződjenek a cégek, hivatalos tesztelőket alkalmaznak. Néhány termék esetén robotokkal végeztetik el ezt a munkát, de akad olyan terület, ahol az emberi érzékszervekre van szükség!

Az olyan termékek esetében, mint a WC-papír vagy a papír zsebkendő fontos, hogy az illatosítottnak olyan illata legyen, mint ami a csomagoláson fel van tüntetve. A szagtalan pedig valóban szagtalan legyen. Ennek megállapítására alkalmaznak egy úgynevezett „zsepi-szimatolót”, aki egész álló nap mást sem csinál, mint a gyártósorról kiragadott darabokat szagolgatja és ügyel az eltérésekre. Ezzel a munkakörrel évente átlagosan 14 millió forint fizetést lehet hazavinni, például az Államokban.

Robotokkal szintén lehetetlen lenne a szexuális segédeszközök élvezeti értékének teszteltetése is, éppen ezért ezt is emberek végzik. Az ilyen munkakörben lévők főállásban élvezhetik a 8,5 és 14 millió forint közötti éves fizetést és a játékszerek nyújtotta örömöket. A fizetés vélhetően azért ilyen magas, mert a látszat ellenére megterhelő munkáról van szó. Főleg fizikálisan.

A következő termék tesztelői nem mást ellenőriznek, mint a nedvszívó képességet és a komfortérzetet. Némelyikük napi 125 db-ot is felhelyez. Nincs könnyű dolga a tampontesztelőknek, de fontos munkát végeznek. Cserébe jól meg is fizetik őket. Meglepő módon férfi tampontesztelők is vannak, akik a kezükkel vizsgálják a tamponokat.

Szinén a nők érdekében van szüksége a gyártóknak arcsimogatókra. Egy átlagos munkanap itt abból áll, hogy bizonyos szappanok, krémek, tusfürdők és alapozók használata előtt és után kézrátétellel állapítják meg a bőr tapintását. Ellenőrzik az allergiás reakciókat és az elérni kívánt hatást is. Egy hivatásos simogató 600 és 900.000 forint közötti összeget visz haza havonta.

Egy romantikus filmet mi mással lehet teljessé tenni, mint egy öleléssel?! Szomorúság ellen is kiváló és a legtöbben szeretnek összebújva aludni is. Akinek nincs kivel, hívhat hivatásost! No, nem a legősibb szakma művelői közül! Új szolgáltatásként rendelhetünk hotelbe, moziba vagy akár házhoz is hivatásos ölelőt. Óránként 17.000 Ft-ot kell érte kifizetni és az ölelésen kívül maximum egy kis simogatás fér bele.

Magyarországon is egyre népszerűbb sport a golf. A golfpálya üzemeltetők a minél színvonalasabb játékélmény érdekében igyekeznek feldobni a látványt, például tavakkal. Ennek legfőbb hátránya, hogy akarva-akaratlanul beleesnek a golflabdák. Ezek kihalászására golflabda búvárokat alkalmaznak. Nem túl stresszes munka és keresni is lehet vele. Néhány pályán 28 millió forintos éves fizetést is ki lehet fogni. Persze itt több hektáros területről és több száz golflabdáról van szó. A kisebb kluboknál azonban 30 Ft/labda a kvóta, amiből 8 milliónyi forint gurul össze az év végére.

Az állateledel-piac ugyanolyan kemény, mint bármelyik másik, a gazdik ugyanis jó minőségű eledelt várnak el a pénzükért. A termékeket tehát hasonlóan széles körű tesztelésnek vetik alá, mintha emberi fogyasztásra készülnének. Mivel a kutyák nem tudják olyan választékosan kifejezni a véleményüket, mint az emberek, így ez utóbbiaknak jutnak a finom falatok. Egy állateledel tesztelő az Egyesül Királyságban akár 20 millió forintot is kézhez kaphat éves szinten. Az erős gyomrúaknak ideális munkakör lehet!

Gabonapehely-doboz-írókat azért alkalmaznak, mert a felmérések azt bizonyítják, hogy evés közben szívesen olvasgatunk! Termékelemzők pedig azt is felmérték, hogy többen olvasnak müzlis, gabonapelyhes dobozt, mint könyvet vagy újságot. Ezért aztán igyekeznek a cégek frappáns, kreatív szövegeket, fejtörőket kreálni a dobozok hátoldalára a zsírtartalom és a mesterséges színezék közé. Kreatív munka, milliós éves fizetéssel.

Nagyfokú kreativitást igényel a következő furcsa munkakör is. A szerencsesüti szövegének írói több ezer desszertet töltenek meg naponta tartalommal. Persze nagy részükben ugyanaz a szöveg található. A leghíresebb "sütiszövegíró" talán a Wonton Foods azóta már visszavonult alkalmazottja: Donald Lau. 30 éven át mást sem csinált, mint jókat kívánt és jósolt másoknak. A New York Times pedig egyszer arról számolt be, hogy az egyik ilyen író lottószámokat írt a nasikba, amiket végül 110-en játszottak meg és nyertek 19 millió dollárt (majdnem 5,5 milliárd forint). Végül kiderült, hogy csak szerencsés véletlen volt az egész.

Szintén élelmiszeripar, de kevésbé izgalmas. A chipsválogatók dolga a futószalagon száguldó krumpliszirmok közül a sérült vagy hibás darabokat eltávolítani, hogy ne kerüljenek a zacskókba! A ropogtatnivaló után jólesik egy rágó, amit szintén tesztelni kell. A „rágózók” pedig a rágógumik rághatóságát, íztartósságát és rugalmasságán rágódnak, havi súlyos százezrekért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor