Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.01.

Besurranás és jóhiszemű beengedés a biztosítók szemével

Nyugodtan kijelenthetjük: mindenki tart attól, hogy betörnek a lakásába és ellopják az értékeit. De ezt a félelmet némileg tompítja a lakásbiztosítás által nyújtott anyagi védelem, illetve az értékesebb tárgyak biztosítása is. (x)

Persze, ha egy értéktárgy nem csak anyagi, hanem eszmei értékkel is bír számunkra, akkor nincs az a pénz, amit a biztosítók ki tudnának fizetni, és enyhítené a kárt. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindent megtegyünk az ingatlanunk védelmének érdekében és az értékes tárgyakat ne hagyjuk szem előtt.

Ez a szabály nem csak a betöréses lopásoknál nehezíti meg az illetéktelen behatolók dolgát, de akkor is, ha besurranás, vagy jóhiszemű beengedés általi lopás áldozatai lettünk.

A betörés és a besurranás közötti különbség

A betöréses káresemény minden esetben egy zárt térbe történő erőszakos behatolást jelent, vagyis valamilyen külsérelmi nyommal jár. Az ilyen esetek általában egyértelműek: sérült zár vagy nyílászárók jelezhetik, hogy egy idegen személy járt a lakásban.

Ezzel szemben a besurranás és a jóhiszemű beengedés általi lopás egy nyitva felejtett ajtónak vagy ablaknak köszönhetően szokott megtörténni, tehát a bejutás nem fizikai erőszak útján történik. A jóhiszemű beengedés pedig leginkább az időseket veszélyezteti: gyakori eset, hogy a tolvaj valamilyen hatósági személynek adja ki magát, vagy azt állítja, hogy a vízórát jött leolvasni és így könnyűszerrel tud bejutni a lakásba. A szem előtt lévő értéktárgyakat pedig ekkor észrevétlenül magához tudja venni.

De hogy állnak ehhez a biztosítók?

A Pannon-Safe lakásbiztosítási szakértői szerint vannak félreértések a besurranással kapcsolatban, amiket nem árt tisztázni. Mert bár az emberek többsége tart attól, hogy áldozatul esik, mégsem foglalkoznak különösebben ezzel biztosítási szempontból. Sokan úgy gondolják, hogy a lakásbiztosításba ez is beletartozik, hiszen a biztosított értéktárgy eltűnésével egyértelműen kár keletkezett.

Azonban fontos tisztában lenni azzal, hogy a lakásbiztosítások önmagukban nem fedezik az így keletkezett kárt, ez csupán kiegészítő biztosításként igényelhető. Egyfelől azért, mert a bizonyítása külsérelmi nyomok nélkül nehéz, másrészt pedig sok múlik az ügyfél magatartásán is.

Éppen ezért a kifizetés, vagyis a keletkezett kár megtérítése is erősen limitált, maximum pár tízezer forintra tehető.

Hogyan kerülhetjük el, hogy besurranjanak az otthonunkba?

Sajnos – vagy nem sajnos – a besurranásos események leginkább rajtunk múlnak és azon, hogy kellő gondossággal jártunk-e el.

Az egyik dolog, amit tehetünk, hogy zárjuk a bejárati ajtót, ha van, akkor a hátsó bejáratot és esetleg az erkélyajtókat is. Ha pedig bárki be szeretne jutni a lakásba – például leolvasni a vízórát – úgy minden esetben kérjük meg, hogy igazolja azt, hogy valóban jogos az érkezése. De ezt mi is megtehetjük, ha felhívjuk a szolgáltatót, illetve az ilyen jellegű „látogatásokat” mindig előre jelezni szokták.

Így óvjuk meg értéktárgyainkat

Az értéktárgyakkal is hasonló gondossággal kell eljárni. A lakásbiztosításnak – és a besurranással történő lopásokra vonatkozó kiegészítő biztosításnak is – feltétele, hogy a biztosított értékeket értéktárolóban tároljuk.

A Pannon-Safe szakértői azt is javasolják, hogy kevés készpénzt tartsunk otthon, ideálisan azt is értéktárolóban. Ha nagyobb összeg lenne otthon, akkor ez hatványozottan érvényes. A besurranásos eseteknél ugyanis a leggyakrabban az elől hagyott készpénz szokott eltűnni, aminek bizonyítása értelemszerűen nehezebb is. Ezért is érdemes minden lehetséges óvintézkedést megtenni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!