Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.01.26.

Belvárosi négysávosítással gyorsult Nyíregyháza közlekedése

A Ke-Víz 21 Építõipari Zrt. és Fight Szolgáltató Kft. kivitelezésében négysávosodott a nyíregyháza kis- és nagykörútját összekötõ Szegfû utca.

Szerző Kiss Tamás

A projekt átadóján kiderült, hogy  a bővítés által a városból induló 41-es (Vásárosnamény), 38-as (Tokaj) és 36-os (Tiszavasvári) utak valamint a 4-es főút összeköttetése javult.

A  megyeszékhely 950 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott gazdaságösztönző közlekedésfejlesztésre. Ennek első lépéseként a Szegfű utca kétszer kétsávosra történő bővítése, illetve a már négysávos szakaszának felújítása 330 millió forintért valósult meg. 

Az út északi oldalán gyalog- és kerékpárutat alakítottak ki, míg a délin felújították a járdát, illetve megoldották a csapadékvíz elvezetését. Két kereszteződésben úgynevezett hangos jelzőlámpás csomópontot hoztak létre. 

A 950 milliós beruházás érinti még a Törzs, a Semmelweis, a Szalag, a Lujza és a Bottyán János utca fejlesztését is, ott a munkálatok később, több kivitelezési szakaszban valósulnak meg.

Szerző Kiss Tamás

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!