Létrehozva: 2017.03.31.

Az építőipar legismertebb cégeivel tartott szakmai napot az Ybl

Az elõadások, szakmai bemutatók mellett állásbörze és gyakorlati lehetõségekrõl szóló tájékoztatás is segítette a diákokat. A korábban kevés részvevõt vonzó szakmai napot sikeresen gondolták újra az Ybl hallgatói, az új irányvonalakról Kincses Péter fõszervezõt kérdeztük.

Megnyílt a budapesti Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának szakmai napja. Az egyetem főépületében az ország legismertebb építőipari cégei, összesen több mint 30 vállalat képviselői tartanak előadásokat és bemutatókat, emellett az intézmény oktatói is bemutatkoztak.

A rendezvény állásbörzéjén a résztvevő cégek - többek közt a Duna Aszfalt, a Colas Hungária, a Market Építő és a Terrán - állásajánlataival is megismerkedhettek a szakma fiataljai.

A diákok emellett lehetőséget nyertek a számukra leginkább megfelelő szakmai gyakorlati helyszín kiválasztására is, ehhez a Hallgatói Önkormányzat standjánál kaptak tájékoztatást. Itt az építész, építőmérnök és műszaki menedzser hallgatók a mesterképzésekről is kérhettek tájékoztatót.


Az Ybl diákjai vették a kezükbe az irányítást

A rendezvény egyik főszervezője, Kincses Péter elmondta, az idei rendezvényt első ízben szervezték az iskola diákjai.

Újragondoltuk az Ybl Szakmai Napot, melynek korábban nagyon alacsony volt a látogatottsága. Az egyetemek és a középiskolák mellett ezúttal az egész szakmát megcéloztuk, és a több száz résztvevő azt mutatja, hogy sikerrel

- fogalmazott az egyetem végzős hallgatója.

A főszervező kiemelte, hogy az építőipari vállalatok számára standolási lehetőséget biztosítottak, ezáltal kapcsolatot teremtve a munkaerőhiánnyal küzdő iparág és a jövő szakemberei között. Hozzátette, az állásbörze bővülését várják, olyan cég is volt, mely egyelőre csak megfigyelőként van itt, de jövőre már kiállítani is fog.

Harmincnégy cégünk van jelenleg, további tíz cég jelezte, hogy jövőre már itt szeretne lenni a rendezvényen

- árulta el Kincses Péter.

További cél volt, hogy az iskola és a cégek közötti kapcsolat is kialakuljon, illetve hogy a hallgatók számára áttekinthetővé váljanak a választható szakmai gyakorlatok.

Ez számomra is komoly problémát okozott, mert eddig nem voltak rendszerezve a lehetőségek. Most viszont sikerült úgy struktúrálni, hogy ha például valaki épületszigeteléssel akar foglalkozni, gyorsan megtalálja az ehhez szükséges céget.

Ehhez minden résztvevővel szemben elvárás volt, hogy gyakorlatot biztosító helyekkel érkezzen a szakmai napra.

Részt vevő cégek: 

  • Bitshapes Kft., www.bitshapes.hu
  • CEMKUT Kft., www.cemkut.hu
  • Colas Hungária Zrt., www.colas.hu
  • Creaton Equiton, www.equitone.hu
  • Creaton Eternit, www.eternit.hu
  • Creaton Siniat, www.siniat.hu.com
  • CRH Magyarország, www.crhhungary.com
  • Duna Aszfalt Kft., www.dunaaszfalt.hu
  • Fatra Izolfa Zrt., www.fatrafol.hu
  • Graphisoft, www.archicad.com/hu
  • Horizont Global, www.horizontglobal.com
  • Kingspan Kft., www.kingspan.hu
  • KRAUSE Kft., www.krause-systems.hu
  • Lábatlani Vasbetonipari Zrt., www.railone.hu
  • Leier, www.leier.hu
  • Limes Model Kft., www.limesmodel.hu
  • Magyar Betonelemgyártó Szövetség, www.mabesz.hu
  • Magyar Építéstechnika, www.magyarepitestechnika.hu
  • Market Zrt., www.market.hu
  • MC-Bauchemie Kft., www.mc-bauchemie.hu
  • Nemetschek Magyarország Kft., www.nemetschek.hu
  • Óbuda Group Zrt., www.obudagroup.hu
  • Pallér Csarnok Kft., www.pallercsarnok.hu
  • Platio/Innovatív Térburkolatfejlesztő Kft., www.platio.cc
  • Prefa Hungaria Kft., www.prefa.hu
  • Promat South East Europe., www.promat.hu
  • Securiton Kft., www.securiton.hu
  • Sika Hungária Kft., www.sika.hu
  • Terc Kft., www.terc.hu
  • Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. www.terranteto.hu
  • Térváz Kft., www.tervaz.hu
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

    origo.hu

    Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

    borsonline.hu

    Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

    hirtv.hu

    Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

    metropol.hu

    Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

    hirtv.hu

    A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

    origo.hu

    Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

    travelo.hu

    Két újabb szörnyű buszbaleset történt

    ripost.hu

    Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

    ripost.hu

    Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

    MANI

    Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

    MANI

    Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

    MANI

    Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

    MANI

    SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

    MANI

    Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor