Létrehozva: 2019.02.20.

AMTS 2019 - Magyarok a világ járműgyártásában 2. rész

Hetedik alkalommal rendezik meg március 22-24. között a hazai jármûgyártás múltját, jelenét és jövõjét, valamint világraszóló mivoltát bemutató tematikus kiállítást a budapesti vásárközpont G-pavilonjában. Cikksorozatunk következõ részében kedvcsináló részleteket tárt fel az ötletgazda.

Szerző Autószektor

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke az előző cikkünkben megfogalmazott célok és személyes motiváció kifejtése után konkrét programelemekre és az autós érdekvédelmi egyesület (ANK) által meghirdetett pályázati felhívásra hívta fel a figyelmet. A kiállítás házigazdája kiemelte:

„a múltidézés központi szerepet játszik az eseményen a hazai járműgyártás világraszóló csodái mellett, a magyar filmipar egyik ikonikus járműve is látható lesz. A Kiskőrösi Úttörténeti Múzeumból a Robog az úthenger című magyar tévéfilmsorozat masinája is szerepel a felhozatalunkban”.

A 15 tonnás, immár 68 éves gőzgépet a 70-es évek második felében készült sorozatból ismerte meg az ország. Az alig 5 km/h-ás sebességre képes úthenger történetét Józsi, azaz Szabó Gyula tette feledhetetlenné az ország számára.

A történet Nyírmadocsa falucska lakóiról szól, akik évek óta kínlódnak az őszi esőzések megindulásakor. A bekötőút derékig sáros, nem tudnak kijutni a községből. Egy szerencsétlen kimenetelű balesetnél elhatározzák, hogy társadalmi munkában megépítik az utat. Egy úthengerre lenne ehhez szükségük, amit csak Zalából, egy ócska roncstelepen tudnak beszerezni. Józsit a TSZ megbízza az úthenger megvásárlásával. Az üzlet sikerül, a csúcsforgalom miatt azonban nem tudják vasúton hazaküldeni a gépet, így a főszereplő elhatározza, hogy ráül az ócska masinára, és lábon viszi haza, falujába - (forrás: Wikipédia). A kiállításra érkező gőzúthenger különlegessége továbbá, hogy ezen kívül Közép-Európában egyetlen ilyen működőképes gép létezik csupán, ezt Csehországban láthatja a nagyérdemű.

Mivel a jelenkor és az elismerésre méltó mérnöki munka is kiemelt szerepet kap a kiállításon, látható lesz többek között Alfa Romeo Giulia és Stelvio modellekhez fejlesztett fékvezérlő egység is, melynek fejlesztése és sorozatgyártása a Continental Hungária budapesti központjában zajlik. Az elektro-hidraulikus MK C1 rendszerben a fékerősítőt és a vezérlőt (ABS és ESC) egy kompakt, súly-hatékony modulba építették be a hazai mérnökök, így az sokkal gyorsabban képes a féknyomást előállítani, mint a hagyományos hidraulikus rendszerek.

A nemrég debütált modellekben is használt rendszer megfelel a fejlett vezetői asszisztenciák által támasztott fokozott nyomásdinamikai követelményeknek, továbbá a rekuperatív fékrendszerek és a nagyteljesítményű SUV-ok műszaki elvárásainak is eleget tesz minden további módosítás nélkül.

Végül, de nem utolsó sorban a kiállítás házigazdája elmondta, hogy a Hungexpo G-pavilonjában található tárlat minden egyes kiállítója élő bizonyítéka annak, hogy a magyar szakértelem, kellő szorgalommal és tehetséggel párosulva hihetetlen potenciált hordoz magában. A világ mobilitásában hagyott lábnyomunk pedig elvitathatatlan ténnyé teszi, hogy műszaki találmányok és formatervek tekintetében Magyarország a járműipar Szilícium-völgye. Március 22-24. között erről mindenki egyénileg is meggyőződhet, ugyanakkor a nyitónapon 13 órakor kezdődő élő show-ban színpadra lépő meghívottak személyes történeteikkel is megerősítik a kiállítás szlogenét, miszerint „ha elég szorgalmas vagy, eljuthatsz a világ tetejére”!

Ennek érdekében az Autós Nagykoalíció pályázatot hirdetett olyan 12-18 éves diákok számára, akik érdeklődnek az autóipar bármely területe iránt, és szeretnének találkozni olyan szakemberekkel, akik magyarként világszínvonalú eredményeket értek el a járműgyártás valamely területén. A pályázók és kisérőik számára biztosított ingyenes belépés az AMTS autóshow keretein belül a „Magyarok a Világ Járműgyártásában” kiállítás megnyitójára szól, amely a Hungexpo területén 2019. március 22-én 13 órakor veszi kezdetét, egyúttal a biztosított belépő egész napra érvényes a kiállítás teljes területére. A megnyitó ceremónia után a résztvevő diákok a magyar járműgyártás legismertebb és legsikeresebb képviselőivel folytathatnak kötetlen beszélgetést. 

 

A meghirdetett pályázat a nagy érdeklődésre való tekintettel lezárult, ugyanis cikkünk megjelenéséig több mint 500 fő jelentkezését rögzítették a szervezők.

Szerző Autószektor

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő, amit ez az étel tehet az egészségünkkel

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

vg.hu

Focistafizetések: a nettó átlagbér háromszorosát keresik havonta a magyar másodosztályban

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!