Létrehozva: 2018.01.25.

Álmodj Velem! Mert ha elég szorgalmas vagy, eljuthatsz a világ tetejére - 3.rész

A Hungexpo G-pavilonjában, 2018. március 23-25. között immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a "Magyarok a világ jármûgyártásában" tematikus kiállítás. Az Autós Nagykoalíció szervezésében magyar feltalálók, formatervezõk és mérnökök világraszóló munkái kerülnek bemutatásra, a földi, vízi és légi közlekedés vonatkozásában felvonultatott jármûcsodákkal.

Felsorolni is nehéz lenne, mennyi érdekes látnivaló és exkluzív élmény várja a nagyérdeműt hazánk legnagyobb szezonnyitó autós sokadalmán 

- nyilatkozta Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke és a „Magyarok a világ járműgyártásában” kiállítás ötletgazdája.

„A G-Pavilon 9000 négyzetméteres egyedi installációja révén a hazai járműgyártás múltja, jelene és jövője lesz látható, a Mátyás király korabeli lovas kocsitól napjaink és a jövő mobilitását meghatározó innovációkkal”.

Az esemény házigazdája hozzátette, hogy a grandiózus kiállítás statikus elemei mellett március 23-án, 13 órától az élő show-ban olyan vendégek lépnek a színpadra, akik tálentumaik és személyes történeteik révén kapcsolódnak a kiállított járművekhez. A múltidéző vívmányok között látható lesz a 18. századi Habsburg Birodalomban, Mária Terézia uralkodásának idején forgalomba állított delizsánsz járat egyik postakocsija. A delizsánsz járatok – a francia szó jelentése: szorgalom, gyorsaság – személy-, csomag- és pénzszállításra alkalmas, fekete-sárga színű négylovas kocsik voltak, a Bécs és Buda közötti távot 30 óra alatt teljesítették, miközben egy társzekér ugyanezt a távot 57 óra alatt tette meg. A delizsánsz járatok további érdekessége, hogy a komáromi Kocs község, a "kocsi" szó névadója, ahonnan a magyarok és a világ mobilitása közötti kapcsolat eredeztethető, a járat váltóállomása volt.

Az említett korszakot és a Monarchia távolsági közlekedését idézi fel a Keszthelyi Helikon Kastélymúzeumból érkező, Carl Blaha bécsi kocsigyárban készült, közel 140 éves postakocsi. A kiállításon is megtekinthető hintó postakocsi funkciója mellett, kényelmének és strapabíró képességének köszönhetően az arisztokrácia körében is nagyon népszerű volt a dualizmus idején. A kiváltságos társadalmi osztály ilyen járműveket használt privát, hosszú távú utazásai során. Az eseményre meghívott Habsburg György a császári udvar autentikus történeteivel teszi színesebbé a tárlat megnyitó ceremóniáját.

A színpadi élő show vendégei között lesz várhatóan Kovács Miklós is, aki a jelenkort képviselve tart előadást életpályájáról és a Kia frankfurti formatervező központjának munkájáról. Az 51 éves szakember a szegedi Hittudományi Főiskolán 1987-ben megkezdett hallgatói évei alatt küldött rajzokat az Audihoz, ahonnan a palicsi származású dizájner, Hasanic Imre magyar nyelvű tippjei mellett, „ismeretlen rajzeszközök” is érkeztek válaszul a további alkotáshoz.

A főiskola után Linzben tanult tovább a Hochschule für Künstlerische und Industrielle Gestallung ipari formatervező szakán, gyakorlati idejét pedig a négykarikás márka ingolstadti központjában töltötte. Az Auditól kapott ösztöndíjjal 1993-tól a pforzheimi főiskola hallgatója lett, ezt követően 1995 és 2003 között az Audinál dolgozott. Részt vett az A8 (D3) és az A4 (B7) típusok elkészítésében, 2004-től pedig a külcsínre sokat adó dél-koreai márka európai dizájnközpontjában dolgozik. Kovács Miklós jelenleg az új modellek külső megjelenéséért felel, de korábban koncepció autók formatervével is foglalkozott. Irányítása alatt olyan szériamodellek láttak napvilágot, mint például a Venga, a Cee’d család és a középkategóriás Optima, valamint a nálunk nem forgalmazott Cadenza. Legutóbbi munkája a tavaly, Genfben debütált Kia Stinger volt.

További cikkekért látogass el az Autószektor oldalára!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

ripost.hu

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

hirtv.hu

Napi aktuális – ... + videó

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!