Létrehozva: 2020.01.13.

Álmodj velem, mert ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthasz a világ tetéjére!

Idén márciusban immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az AMTS Autó Show keretein belül a hazai járműgyártás múltját, jelenét, jövőjét és világraszóló mivoltát felidéző „Magyarok a Világ Járműgyártásában” tematikus kiállítás.

Szerző AUTÓSZEKTOR

Az AMTS Autó Show ezúttal 2020. Március 20. és 22. között kerül megrendezésre. Ahogy minden alkalommal, ilyenkor egy hétvégére a járművek – elsősorban autók, mellettük pedig, hajók és repülők veszik át a főszerepet a Hungexpón.

Forrás: Autószektor

A rendezvény megnyitója már-már hagyományosan egy látványos élő show-val kezdődik a rendezvény első napján, ezúttal Március 20-án, pénteken, 13 órakor a Hungexpo „G” pavilonjában. Érdemes korán érkezni, hiszen a megnyitó egyedülálló lehetőséget biztosít az autóipar iránt érdeklődők számára, hogy személyesen találkozzanak hazánk járműiparának sztárjaival.

Forrás: Autószektor

A megnyitó során számos vendéget szólítanak majd a színpadra, így az időben érkezőknek lehetőségük lesz meghallgatni hazánk autóiparának legjelesebb képviselőinek gondolatait, legyen szó mára már élő legendákról, a jelenkor legfontosabb szakembereiről a járműipar valamely területéről, vagy a jövő ígéreteiről, olyan fiatalokról, akikről biztosan sokat hallunk még a jövőben.

Forrás: Autószektor

A szervező Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke minden évben nagy hangsúlyt helyez a fiatalok érdeklődésének felkeltésére. A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel az Autós Nagykoalíció ismét vendégül lát a rendezvény megnyitóján 700, a járműgyártás valamely területe iránt érdeklődő általános- és középiskolás diákot. A szervezők célja, hogy a múlt és a jelen bemutatása mellett a diákok érdeklődésének felkeltésével hozzájáruljon a hazai autóipar jövőjéhez is. Ahogy Knezsik István minden alkalommal elmondja, bízik benne, hogy a hazai járműipar jeles képviselői ihletet adnak a diákoknak akik ezáltal elhiszik, hogy ha elég szorgalmasak és tehetségesek, ők is elérhetnek a világ tetejére.

Forrás: Autószektor

Bár a megnyitó is igen izgalmasnak ígérkezik, nem érdemes kizárólag amiatt kilátogatni, mondhatni kihagyhatatlan a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás megtekintése.

„Az Autós Nagykoalíció célja, hogy nemcsak ezen a kiállításon, hanem a mindennapokban is bemutatásra kerüljenek azok a járműipari csodák, melyek által nem csupán érdeklődés, hanem életre szóló inspiráció is születhet a fiatalokban. Továbbá az élvonalbeli kreativitás és mérnöki munka által reményeink szerint mindenki számára érezhetővé válhat, hogy ez az ágazat egy olyan terület, mely által garantált az anyagi- és egzisztenciális biztonság, attól függetlenül, hogy a tanulmányok befejeztével valakiből szerelő, értékesítő vagy egy olyan mérnök lesz, aki a jövőt álmodja” – nyilatkozta a szervező.

A fiatalok mellett természetesen minden korosztályt sok szeretettel vár a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás, amely keretein belül 1500 négyzetméteren tekinthetőek meg a magyar járműipar büszkeségei. Találkozunk Március 20-án, 13 órakor a Hungexpo „G” pavilonjában!

Szerző AUTÓSZEKTOR

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dacia-árban érkezik Európa új népautója

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

magyarnemzet.hu

Nem semmisült meg az űrszemét, majdnem meghalt egy kislány, mert a házukba csapódott a NASA objektuma

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!