MANI

Advent első hétvégéje milliárdos főnyereményeket tartogat

A múlt héten egy szerencsés magyar játékos bruttó 10 milliárd forintot nyert az Eurojackpoton, azonban a lottójátékok kedvelői számára ez a hétvége is tartogat még milliárdos főnyereményeket. Az Ötös- és Hatoslottó nyerőszámait 21 hete nem találta el egyetlen játékos sem, így a két játékkal most összesen közel 4,5 milliárd forintot lehet nyerni.
címkék:
  • Szerző: RIPOST

Múlt pénteken a hazai bevezetés óta másodszor találta el magyar játékos az Eurojackpot nyerőszámait, aki bruttó 30 millió eurót, azaz több mint bruttó 10 milliárd forintot nyert, ezzel pedig minden idők legnagyobb hazai lottónyertesének mondhatja magát. Az Ötös- és Hatoslottó kedvelői azonban továbbra is milliárdos főnyereményekért játszhatnak, hiszen 21 hete nem volt telitalálat.

Advent első hétvégéje azonban mindent megváltoztathat.

Az Ötöslottó e heti várható főnyereménye 2,62 milliárd forint. Ugyan a 16. játékhéten született ennél az összegnél nagyobb, 4,194 milliárd forintos nyeremény, azonban több mint két éve, 2017 augusztusában fordult elő utoljára, hogy kétmilliárd forintot meghaladó jackpotnak örülhetett egy játékos.

A vasárnapi sorsoláson szintén óriási összegért, 1,877 milliárd forintért játszhatnak a Hatoslottó kedvelői. A játék történetében különösen szerencsés volt az idei év, hiszen 2019 márciusában már született egymilliárd forintot meghaladó nyeremény.

Érdemes tehát figyelemmel kísérni a szombati és a vasárnapi sorsolásokat, hiszen igazán nagy nyeremények várnak a játékosokra az ünnepek közeledtével.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?