Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.12.03.

A nagy csokimikulás-teszt: itt az igazság!

Szíra (7), Maja (8) és Lili (8) önkéntesen vállalta, a Ripost tesztereinek szerepkörét. Saját és szüleik felelõsségére vettek részt a különös kísérletben. Kutatásunk célja az volt, hogy megtudjuk, a gyerekek szerint mely csokimikulások szereznek valódi örömöt és élvezetet.

Hatalmas volt a csokimikulás felhozatal az üzletekben, sőt, még az ünnep elmúltával sem kerülnek le a polcokról. A %RIPOST% az egyik áruházláncban található mindenfajta mikulásból vásárolt, hogy kíméletlen zsűri mondjon róluk véleményt.

Hét csokimikulást teszteltek a gyerekek, mind más-más gyártótól származott. Semmilyen tudományos alapon nem vizsgáltuk a csokikat, csak az íz és az állag alapján osztályozták őket. Az alkalmi bíróság pedig nem tétovázott, tört, kóstolt és ítélt. Kiválasztották a számukra legkedvesebbet és azt is, amire biztosan nem vágynak a puttony mélyéről.

A mikulások gyártói:
- Riegelein
- Boci
- Milka
- Smarties
- Kinder csoki
- Chocco Garden
-  Foltin Étbevonós


Az alkalom szülte zsűri tagjai első körben óriási lelkesedéssel vetették magukat a kóstolásba. Azonban hamar megfeküdte gyomrukat a sok szakállas.

Az eredmény egyöntetű lett: a legjobb a Kinder mikulás, a legrosszabb pedig a Foltin Étbevonós mikulás.

„Romlott, lejárt csokiíze volt, és ha lett volna mellettem egy kuka, akkor én tuti kidobtam volna” - mondta Lili a Foltinról.

A dobogó második fokán a Chocco Garden állt, a harmadik pedig a Milka lett.

Mire figyeljünk a vásárlásnál?

A címke alapján tájékozódhatunk, a csokoládétartalom ugyanis nagymértékben meghatározza a minőséget. Érdemesebb a magasabb kakaótartalmú mikulást választani. A valódi csokoládé legalább 35 százalékban tartalmaz kakaó szárazanyagot, amelyből legalább 18 százalék kakaóvaj és 14 százalék a zsírmentes kakaó szárazanyag. A kakaós bevonók ehhez képest alacsonyabb kakaótartalmúak, és kakaóvaj is kevesebb benne.

Mennyi csokit ehetnek a gyerekek?

Az egészséges táplálkozásban az édesség és a csokoládé fogyasztása nem tilos, de nem lehet  a napi étkezés része. Hetente kétszer, nem a főétkezések helyett, kis mennyiségben beilleszthető az étrendbe. Arra azonban figyeljünk, hogy a csoki mellett almát, mandarint és mogyorót is tartalmazzon a mikuláscsomag.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!