Létrehozva: 2018.09.05.

A gyerekkórusnak köszönhetően újulhat meg a sportterem

A rendkívül rossz állapotban lévõ sportterem felújítását a Duna Aszfalt, Magyarország egyik vezetõ nagyvállalata támogatta.

A Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola és Gimnázium Gyönki Tagintézménye 14 település, 285 tanulójának nevelését, oktatását, művészeti képzését végzi. Az iskola berkeiből indult a 35-40 fős, országos és határon túli sikereket is elért Harmónia - Rend-Band Gyermekkórus és Zenekar könnyűzenei formáció.  A zenekar számára 2017 februárjában jött el az igazi áttörés, amikor a P. Mobil A Zöld, a Bíbor és Fekete című dalát adták elő a Suli-farsangon. Két héttel később már az egész ország hallott róluk, még a határon túli hírportálok is írtak a csapatról.

A gyerekkórus az idei Országos Mérnökbálon keltette fel a Duna Aszfalt képviselőinek figyelmét. Az éves céges rendezvényre meghívott Harmónia Rend-Band tagjai a fellépésük utáni kötetlen beszélgetés során meséltek az iskola sporttermének állapotáról.

A társadalmi felelősségvállalás kérdését kiemelten kezelő cég ekkor ajánlotta fel segítségét.A rendkívül rossz állapotban lévő sportterem felújítását a Duna Aszfalt, Magyarország egyik vezető nagyvállalata közel 21,5 millió forinttal támogatta.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

vg.hu

M30-as autópálya: hiába zárták le két hónapja, azóta sem történt semmi a szétrepedt szikszói szakaszon

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!