Létrehozva: 2021.03.02.

A GB & Partners a legnagyobb hazai magántőkealap-kezelőként jelent meg Európa tőkepiaci térképén

14,25 milliárd forint tőkekihelyezést valósított meg a GB & Partners 2020-ban, az i5invest 2021-es európai tőkepiaci térképén pedig a legnagyobb hazai magántőkealap-kezelőként jelent meg. Az Alapkezelő – hazai elsőként – a régió tíz legerősebb magántőkealap-kezelője között érdemelte ki pozícióját a közel 70 milliárd forint kezelt vagyonnak köszönhetően.

Az i5invest és a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem Vállalkozási Központja februárban publikálta 2021-es európai tőke jelentését, melyben mind a kockázati, mind a magántőkealapok és azok alapkezelőinek eredményeit vizsgálták. A riport az új befektetésekről számszerűsítve számol be, míg az alapkezelők úgynevezett „erejét” a kezelt vagyon alapján állapítja meg. A GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. a közel 70 milliárd forint mértékű általa kezelt vagyon alapján nem csak az egyik legnagyobb magyarországi független kockázati- és magántőkealap-kezelő társaság, de az i5invest listáján is a 8. helyet szerezte meg a magántőkealap-kezelők összesített rangsorában, míg a magántőkebefektetéseket és – korai és növekedési fázisban lévő társaságokba történő – kockázatitőke-befektetéseket egyaránt megvalósító alapkezelők közt az előkelő 6. helyen szerepel. A GB & Partners – 2019. évben a hazai kockázati tőkealap-kezelők közül elsőként csatlakozva a rangos Invest Europe teljes jogú tagságához – így olyan rangos alapkezelők elit klubjába lépett mint a lengyel Enterprise Investors, vagy az Innova Capital.

Az Alapkezelő az elmúlt évek során különböző iparágakban szerzett tapasztalatainak köszönhetően iparágspecifikus portfólió-csoportokat alkotva, a társaságok közötti szinergiákra alapozva a divatipar, az okos város, a fintech, az innovatív orvosi technológiák, valamint a gépgyártás területeinek szakértőjévé vált. Portfóliójának kiemelt, mára már nemzetközi szereplői: a fenntartható divatipar hazai hírvivője, a Nanushka; a digitális divatipar olasz képviselője a Sunnei; az ipari léptékű hatóanyag-tisztítási technológia elöljárója, a RotaChrom; az okos-város technológiák innovátora, az Asura Technologies; valamint a jövő technológiáit alkalmazó városi okos-parkolási rendszerek fejlesztője, építője és üzemeltetője, az EPS Global.

A GB & Partners 2021-es céljai közé tartozik erős európai és regionális szerepének további növelése, kezelt társaságai nemzetközi jelenlétének erősítése, valamint portfóliójának további bővítése és ezzel további innovatív társaságok növekedési lehetőségének biztosítása. Kiemelt célja továbbá új hazai és nemzetközi alapok indítása, a hazai know-how nemzetközi térhódításának, valamint a nemzetközi tőke Magyarországra és a régióra irányításának elősegítése.

A GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. két alappal indított. Az Exim Exportösztönző Magántőkealap és az Exim Növekedési Magántőkealap – mindkettő az állami tulajdonban levő Eximbankhoz köthető – 2019. október 31-én beolvadt az Exim Exportösztönző Magántőkealapba. A portfolió divatipartól a gépgyártásig ível, de az elmúlt években az orvostechnológiába és alternatív pénzügyi megoldásokba is invesztáltak. A GB & Partners eddig olyan ismert cégekbe fektetett mint a divatiparban nemzetközi hírnevet kivívott Nanushka és Aeron, a pénzszállító Trezex, a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó Jegymester, Cyber Services és Moneytou és a Kínában parkolási rendszereket üzemeltető EPS Global.

A GB & Partners célja – ahogyan azt Bürchner Gábor, a cég befektetési vezetője korábban elmondta -, hogy az Egyesült-Királyságban bejegyzett e-money engedéllyel rendelkező DiPocket Ltd. a közép-kelet európai régió meghatározó B2B pénzforgalmi szolgáltatójává válhasson. A cég átlagosan 20-30 nagyvállalkozással áll kapcsolatban, amelyek révén közel 100 ezer végfelhasználót ér el.

A DiPocket a már térségünkben is ismert Revolut vagy Transferwise mintáival ellentétben nem a végfelhasználóra optimalizálja a fejlesztéseit, hanem olyan vállalati ügyfelekre, akik saját pénzforgalmi igényeik szerint alakíthatják ügyfelek márkájukhoz kapcsolható igényeit. Ilyen például a fesztiválokról ismert brandingelt fizetési lehetőség, vagy a kereskedelmi üzletközpontok ajándékkártyája. Ezekhez a partnerként bevont MasterCard kártyatársaság nyújt segítséget.

A DiPocket ezen felül olyan egyedi és automatizált fizetési szolgáltatásokat is nyújt, amelyek a jelentős ügyfélbázissal rendelkező vállalatok mellett a kis- és középvállalkozások számára is elérhetők és személyre szabhatók – ilyen például a számlázási és könyvelési folyamatok real-time kapcsolása úgy, hogy a DiPocket közvetlenül a bankkal kommunikál. A DiPocket hangsúlyozottan nem számít klasszikus banknak, hiszen hitelt nem nyújt, és nem gyűjt betétet sem.

A cégben az akvizíciót követően továbbra is vezető szerepet játszik Fedele Di Maggio, a DiPocket társalapítója és ügyvezetője, aki kiemelte, hogy a GB & Partners az iparági tapasztalattal társuló pénzügyi ereje és kapcsolatrendszere lehet a DiPocket ugródeszkája azokhoz a regionális törekvéseikhez, amelyekhez már régóta kerestek a megfelelő partnert. Bürchner Gábor, a GB & Partners befektetési igazgatója az előnyök közt említette azt is, hogy a DiPocket saját IT fejlesztő csapattal rendelkezik – és mivel ők is résztulajdonosai a cégnek, érdekeltek abban, hogy hatékony megoldásokkal segítség a működését. Az informatikai fejlesztésekben rajtuk kívül a magyar szürkeállományra is számítanak.

A GB & Partners befektetését megalapozta, hogy a társaság 2019-ben 1,5 millió eurós árbevételt ért el, valamint az, hogy a nemzetközi ügyfélportfoliója több mint 10 országra terjed ki. Az sem mellékes, hogy a DiPocket 2015-ös alapítása óta stabil együttműködést alakított ki a MasterCarddal. Az üzleti terv szerint az árbevételt 2-3 éven belül megsokszorozzák.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!