Létrehozva: 2018.08.30.

A Duna Aszfalt épti az M44-es új hídját

A gyorsforgalmi úton a több mint fél kilométer hosszú mûtárggyal együtt 9,9 kilométernyi 2x2 sávos szakaszt is átadnak.

Hamarosan megkezdődhetnek a munkálatok a Nagykőröst Békéscsabával összekötő M44-es legújabb szakaszán, miután az uniós köszbeszerzési értesítő közölte: a feladatot a Duna Aszfalt Kft. végzi el. A most megépülő, Lakitelek-Tiszakürt útvonalon egy 556 méter hosszú új Tisza-hidat is kialakítanak az Uvaterv Zrt. tervei alapján, melynek legnagyobb szabadnyílása 152 méteres lesz. A projekt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában valósul meg mintegy 50,3 milliárd forintból.

10 kilométernyi 2x2 sávos út is épül

A folyamatosan épülő, 2x2 sávos M44-es gyorsforgalmi út legújabb szakaszán emellett megtervezik és kialakítják a 9,9 kilométeres pályát a 21+100 km szelvénytől a már kivitelezés alatt álló Tiszakürt és Kondoros közötti útvonalig.

Emellett a projekt során többek között 2 különszintű csomópontot is létrehoznak és a lakitelki mérnöki telepet is kiépítik. A beruházó opciós lehetőségként fenntartja a 4625-ös út és 44-es főút közötti szakasz, illetve a kapcsolódó vasúti átkelő és csomópont tervezési és kivitelezési feladatait, melyeket a nyertes pályázattevővel elkészíttethet.

Eddig mintegy 60 kilométeren folyt a munka

A dél-alföldi gyorsforgalmi úton eddig három útvonalon zajlott az építkezés:

  • a Tiszakürt és Kunszentmárton közötti 20,5 kilométeren a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. dolgozik,
  • Kunszentmárton és Csabacsűd között (20,5 km) az EuroAszfalt Kft., Swietelsky Magyarország Kft., Soltút Kft., A-Híd Zrt. alkotta konzorcium építkezik,
  • valamint Csabacsűd és Kondoros között (20,4 km) szintén a Duna Aszfalt és a Hódút a kivitelezők.
  • Ebben a három részberuházásban összesen négy különszintű csomópont, 49 híd, négy vadátjáró, öt ökológiai átjáró épül. Az első alszakaszon Kunszentmártonnál egy 450 méteres acél ívhíd épül a Körösön, ami meglévő a Körös-hidak építészeti hagyományait követi.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

    origo.hu

    Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

    borsonline.hu

    Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

    ripost.hu

    4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

    hirtv.hu

    Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

    origo.hu

    Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

    travelo.hu

    Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

    ripost.hu

    3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    „48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

    ripost.hu

    A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

    MANI

    Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

    MANI

    Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

    MANI

    Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

    MANI

    SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

    MANI

    Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor