Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.16.

32,3 milliárd forint a tét az Eurojackpoton

A múlt héten ismét nem adtak fel telitalálatos szelvényt, így az Eurojackpot várható főnyereménye továbbra is bruttó 90 millió euró, azaz 32,3 milliárd forint.

Szerző RIPOST

2020-ban eddig egy alkalommal – a 9. játékhéten – adtak fel 5+2 találatos szelvényt az Eurojackpoton. Ennek apropóján felvetődhet a kérdés, hogy az idei év kezdeti sikertelensége mennyire számít ritkaságnak a játék 2014 októberi magyarországi bevezetése óta. Az adatokat vizsgálva kiderült, hogy 2016-ban és 2019-ben kettő, 2017-ben és 2018-ban három esetben örülhettek telitalálatnak az adott év első 15 játékhetének valamelyikén, és utoljára 2015-ben fordult elő az, hogy egy telitalálatost adtak fel ugyanezen időszak alatt.

Fotó: szerencsejáték.hu

Ahogy a Szerencsejáték Zrt. legtöbb játéka, úgy az Eurojackpot is elérhető a Szerencsejáték Zrt. digitális játékmódjaiban, amelyek használatával a jelenlegi járványügyi helyzetben gyorsan, könnyen fogadhatnak a játékosok. A virtuális „szelvény” megvásárlására interneten a nemzeti lottótársaság honlapján van lehetőség, de akár SMS-ben, illetve az Okoslottó nevű mobilalkalmazással is egyszerűen, gyorsan, bárhol és bármikor megjátszhatók a kedvenc számok.

További fontos információ, hogy a hazai játékosok körében egyre népszerűbbé válnak az sms-alapú, illetve online lottófogadási formák: az elmúlt négy hét alatt rekordszinten, átlagosan 30%-kal növekedett az arányuk a nemzeti lottótársaság bevételeiben az év korábbi heteinek átlagához képest.

A digitális játéklehetőségekkel kapcsolatos részletesebb információk a Szerencsejáték Zrt. honlapjának Lottózz otthon aloldalán találhatóak meg.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!