Létrehozva: 2022.09.26.

Ismét támad a kéménymaffia! Erről ismered fel őket

Sajnos valóban léteznek és az elmúlt időszakban egyre többet garázdálkodnak. Szerencsére fel lehet készülni a velük való találkozásra.

Korábban évente le kellett ellenőriztetni a kéményeket. Akik nem voltak otthon, amikor jöttek a katasztrófavédelem szakemberei, vagy nem engedte be a kéményseprőket, bírságot kapott. 2018 óta azonban más a helyzet.

A kéményseprés mostani szabályairól

A szabályozás 2018. év folyamán megváltozott, ennek következtében sokan tévesen úgy gondolják, hogy a kéményellenőrzés már nem kötelező. Az erről szóló rendelet azonban máig előírja, hogy a gázkéményeket kétévente, a szilárd kéményeket évente egyszer ellenőriztetni kell-hívja fel a figyelmet a D.A.S. jogvédelmi biztosító. A rendelet csak annyiban módosult, hogy az egylakásos ingatlanokat már nem fenyegetik a katasztrófavédelem szankciói, hanem a lakók, illetve a tulajdonosok felelősségére van bízva, hogy valóban elvégeztetik-e a kéményellenőrzést. Vagyis nem megy magától a kéményseprő, ki kell őket hívni. A szolgáltatás továbbra is ingyenes, kivéve, ha egy cég van a címre bejegyezve. Ez utóbbit használja ki a kéménymaffia.

Nekik nem ingyenes a kéményellenőrzés

A nem magántulajdonban lévő ingatlanoknak, valamint az olyan ingatlanoknak, amikbe gazdálkodó szervezet székhelye, telephelye vagy fióktelepe van bejegyezve, nem ingyenes a kéményellenőrzés. Tehát vannak, akiknek kötelező ellenőriztetniük meghatározott időközönként a kéményüket és ezért fizetniük is kell. A kéményseprést azonban nemcsak a katasztrófavédelem által foglalkoztatott kéményseprőkkel lehet elvégeztetni, hanem egyéb olyan cégekkel is, akik kéményseprést vállalnak. Ezek a cégek piaci alapon működnek, tehát az áraikat maguk szabják. A cégek, vállalkozások választhatnak, hogy melyik kéményseprő céggel szeretnének szerződni.

És itt jön a maffia

Az olyan lakásokban, ahová cégek vannak bejegyezve, sok esetben magánszemélyek laknak. A magánszemélyek pedig nem mindig vannak tisztában a szabályokkal. A kéménymaffia úgy működik, hogy magukat kéményseprőnek -rosszabb esetben a katasztrófavédelem munkatársának- kiadó emberek becsönget ezekbe a házakba és közlik, hogy jöttek az éves kötelező kéménytisztítást elvégezni. A munka végeztével a kéményseprők kiállítanak egy számlát, amire akkora összeget írnak, amekkorát csak akarnak a fent említett okokból. Ezzel megfosztják a lakásba bejegyzett vállalkozást attól, hogy ő maga válasszon a kéményellenőrzést végző cégek között. Arról nem is beszélve, hogy vélhetően magasabb áron végzik el a munkát, mit sok másik cég vagy a katasztrófavédelem. Sőt, sajnos előfordulhat, hogy olyanoktól is kérnek pénzt, akikhez nincs vállalkozás bejegyezve, csak ezt hitetik el velük.

Mit tegyünk ennek elkerülése érdekében?

  • Legyünk tisztában azzal, hogy a lakás, amiben lakunk, jogosult-e az ingyenes kéményseprésre vagy sem.
  • Ha becsöngetnek hozzánk és a katasztrófavédelem munkatársainak adják ki magukat, nyugodtan kérjünk erről szóló igazolást.
  • Ha a vendég semmilyen igazolást nem tud mutatni és mi sem rendeltünk meg kéményseprést, akkor ne engedjük be. 
  • Nézzünk utána, hogy van-e vállalkozás bejegyezve a címünkre, ezt itt tudjuk megtenni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor