Létrehozva: 2017.02.08.

Hihetetlen, visszavonul a magyar olimpiai bajnok....

Az úszó nem elõször, de most utoljára akasztja szögre a dresszt. A 31 éves világklasszis Hajdú Péternél jelentette be visszavonulását.

A londoni olimpián aranyat szerző hosszútávúszónk Hajdú Péter műsorában jelentette be, hogy másodszor, és immáron végleg visszavonul a versenysportból. A 31 éves klasszis az Esti Frizbi felvételén azt is elárulta, hogyan képzeli jövőjét.

"Amikor kislány koromban Egerszegi Krisztina ellátogatott Hódmezővásárhelyre, én odarohantam hozzá, és megfogtam a kezét. Így esett, hogy minden hivatalos képen én is szerepelek. Amikor el akartak szakítani tőle, én sírva fakadtam. Õ lehajolt hozzám, és megígérte, hogy küld majd nekem ajándékot. Hetekkel később meg is érkezett a csomag, amiben egy plüssállatka és egy úszódressz volt.

Én belebújtam, és kijelentettem, olimpiai bajnok leszek

– kezdte az ATV stúdiójában Risztov Éva, majd rátért tévés szereplésének valódi okára.

"Elértem az álmomat, hogy olimpiai bajnok legyek, és ma már más dolgok érdekelnek.

Egy menedzsmentcégnél kezdtem el dolgozni, ahol sportdivíziót indítottak.

Egyelőre gyakornok vagyok, később pedig sportmenedzserként folytatom a karrieremet. Nagyon szeretek kommunikálni, így ez nekem való terep lesz”

– jelentette be az úszónő, aki egy ideje már motivációs előadásokat is tart. Éva, Hajdú Péternek hosszan mesélt életéről és terveiről. A teljes adást vasárnap este vetítik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó