Szoboszlai Dominik
Kovács Reni tegnap este a Tények Plusz kamerái előtt jelentette be, hogy a házasságuk Brumival véget ért. Úgy tűnik, a Házasság első látásra álompárja nem tudta leküzdeni a nehézségeket, amiben a feleség szerint egy harmadik félnek is szerepe volt. Brumi most reagált a vádakra.
A Házasság első látásra Reni és Brumi számára igazi szerelmi történetnek indult, de mint tegnap kiderült, csúfos véget ért. Az egykori házasok annyira eltávolodtak egymástól, hogy a kapcsolatuk menthetetlenné vált, bár Reni szerint ebben Orsinak is nagy szerepe volt. Az exfeleség úgy érzi, egykori barátnője, Zoli volt felesége is aktív résztvevőjévé vált a házasságuknak, ami emiatt tönkre is ment. Brumi most szintén a Tények Plusznak reagált ezekre a vádakra.
A Házasság első látásra 2. évadának legnagyobb kedvencei egyértelműen Wollner Péter és Kovács Reni voltak, így sokakat sokkolt, hogy mennyire elmérgesedett a viszonyuk. Bár a csinos influenszer ezért leginkább Brumit hibáztatja, na meg persze Orsit. Az exférj ezzel nem feltétlenül ért egyet.
Már nem alkotunk egy párt. Igazából ezt a döntést én hoztam meg. Azt gondolom, hogy elég sok kompromisszumot és áldozatot hoztam ezért a kapcsolatért, és sokszor azt éreztem, hogy nem kapok vissza mindent. Reninek van egy olyan fajta habitusa, amivel nem nagyon tudok azonosulni, de ez a műsor közben is kiderült, hogy nagyon sok mindenben nem egyezünk
– kezdte Peti.
Az is kiderült, hogy volt egy ominózus veszekedés, ami után már nem volt visszaút. Reni szerint ez is Orsi miatt robbant ki, de Brumi kicsit másképp látja a helyzetet.
„Azzal, hogy ő a fejébe vett valamit, hogy Orsi és köztem barátságon kívül valami kialakult, abszolút nem tudok azonosulni. És ez egy olyan vitát generált, amikor Reni rám nyomta a telefont, illetve rám vágta, így még válaszolni sem tudtam. Ezt pedig marhára nem éreztem jogosnak” – vallotta be az egykori férj.
Na persze csak barátként, de Peti épp olyan hálás ezért a kapcsolatért, mintha szerelemre talált volna. Vagy talán talált is? Erről csak igen titokzatosan nyilatkozott.
Hála Isten nyertem a műsor által egy barátot, és bárki bármit mond, én ezt vállalom. Akkor is, ha mondjuk Orsi nem egy szimpatikus szereplő, számomra viszont az. A magánéletem köszönöm szépen jól van, és volt olyan, aki nagyon sokat segített ebben a három hónapban, hogy ezt jól átvészeljem. Teljesen képben is van velem, és tudok vele időt tölteni, jól érzem magam
– árulta el sejtelmesen.
Ennek ellenére természetesen továbbra sem szeretné bántani a volt feleségét.
„Reni egyébként egy nagyon szerethető lány is tud lenni, nagyon sok szeretet és figyelmességet kaptam tőle. Van egy olyan oldala, ami számomra is nagyon jó volt, viszont sokkal erősebb benne az fajta vehemens habitus, ahogy kezel dolgokat. Én sokkal higgadtabb vagyok már, és nem feltétlenül vágyom arra, hogy meg legyen szabva, hogy kivel barátkozhatok és kivel nem” – zárta le Brumi mondandóját.