Létrehozva: 2023.09.27.

Kiderült, miért szakíthatott Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni

Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni kapcsolata három év után ért véget, ám a miértekről egyelőre nem esett szó.

Az elmúlt egy hétben nem csak az elképesztő teljesítményével hívta fel magára a figyelmet a Liverpool magyar sztárja, hanem a magánéletével is... Szoboszlai Dominik három év után szakított a barátnőjével, Gécsek Fannival, s bár igyekztek titokban tartani a dolgot, nem sikerült. Az Origo szemfülesen kiszúrta, hogy a fiatalok közösségi oldalairól eltűntek a közös képek, ráadásul már nem is követik egymást, ami a mai világban egyértelmű jele annak, hogy valami nagyon nem stimmel a Paradicsomban. Végül a focista menedzsere tett pontot a találgatások végére, és megerősítette, hogy valóban külön utakon folytatja az egykori álompár.

Szoboszlai Dominiknak és Gécsek Fanninak még nem áldozott le a közös jövő (Fotó: Nagy Zoltán)

Újra együtt?

A miértekről egyelőre nem lehet tudni semmit, csupán a találgatások maradtak. Sokakban felmerült, hogy esetleg egy harmadik fél miatt ért véget Dominik és Fanni kapcsolata, míg mások a távolságot szavazták meg bűnösnek. Lénárt Évi jósnő azonban megtalálta a választ a tarot kártyájában. Lapunknak pedig el is árulta:

„Nem kérdés, hogy Dominik és Fanni között még mindig van érzelem... Ez a szakítás a karrierjük miatt történt, és mert nem tudtak elég időt egymásra fordítani. Viszont azt biztosra mondhatom, hogy ez a szakítás nem végleges...” - kezdte a Ripost-nak a jósnő, aki azt is megtudta mondani, mennyi ideig kell nélkülöznünk a magyar sportvilág álompárját.

Öt év múlva újra együtt lesznek, akkor pedig már minőségi időt is tudnak majd egymással tölteni. Persze addig sem lesznek egyedül, lesznek próbálkozások mind a két fél részéről. A szívük mélyén azonban nagyon szerelmesek egymásba 

- tette hozzá Évi, akinek jóslata meg is állhatja a helyét, hiszen kétség sem fér ahhoz, hogy Szoboszlai szekere igencsak beindult a Liverpoolnál. Fanni pedig a tanulmányaira és a saját karrierjére koncentrál, olyannyira, hogy még a kíváncsi szemek elől is elzárkózott. Ahogy arról beszámoltunk, a szőke szépség pár nappal a szakítás után privátra állította az Instagram-oldalát,  így most már csak azok láthatják a tartalmait, akiknek engedélyezi. Azaz Szoboszlai előtt titokban marad exe élete...

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kupatavaszért játszik a Fradi az év eddigi legfontosabb meccsén

origo.hu

A teljesen meztelen Britney Spears a melleit markolássza - (18+) fotó

life.hu

Ezen a napon állítsd fel a karácsonyfádat, ha el akarod kerülni a balszerencsét

ripost.hu

Dráma a Farm VIP-ben: "Nem hiszem, hogy van annál fájdalmasabb, mint elveszíteni valakit"

hirtv.hu

Bakondi György: Súlyos támadások veszélyeztetik a magyar szuverenitást + videó

origo.hu

Szinte felismerhetetlen legújabb képén a pornómodell Molnár Anikó

mindmegette.hu

6 mosási baleset, amit mindenki ismer - így kerüld el őket!

borsonline.hu

A véres vizeletet véresen komolyan kell venni! (x)

origo.hu

MEGÚJULT AZ INTERSPORT ÜZLETE VECSÉSEN A MARKET CENTRAL FERIHEGYEN(x)

ripost.hu

Gólyahír: 53 éves korában apa lesz a Hooligans fenegyereke, Csipa

ripost.hu

Végső vallomás: utoljára beszélt Krausz Gábor a párjáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Nem ismer lehetetlent: eljegyzést kér karácsonyra a szingli Miló Viki

LOVE

Szem nem marad szárazon: így reagált Agárdi Szilvi párja, amikor először látta szerelmét menyasszonyi ruhában – Videó

LOVE

Hoppá! Jóképű focista oldalán tűnt fel Pap Dorci

LOVE

Gyanús jelek: Sikerült megmentenie a házasságát Király Viktornak?

LOVE

Gólyahír: 53 éves korában apa lesz a Hooligans fenegyereke, Csipa

LOVE

A Balatonról jelentkezett be az ismert amerikai vlogger - Videó

LOVE

Babát kért születésnapjára a TV2 sztárja

LOVE

Hónapokig titkolta unokája érkezését a legendás magyar színésznő – „Nem szólok bele az életükbe!”