Létrehozva: 2023.01.13.

Szépen kerekedik Békefi Viki pocakja – Fotó

Békefi Viki és Feng Ya Ou a napokban jelentették be, hogy első közös gyermeküket várják, most pedig boldogan mutatták meg, milyen nagy az énekesnő pocakja.

Néhány nappal ezelőtt a Mokka stúdiójában árulta el Békefi Viki és Feng Ya Ou: kisbabát várnak. A közösségi oldalaikon egy ultrahangos fotóval is megerősítették a hírt. A családalapítást már hónapokkal korábban eltervezték, bele is vágtak a babaprojektbe. Viki hamar teherbe esett, és nyár elején érkezik első gyermekük.

"Vége a titkolózásnak, KISBABÁNK lesz. Elmondhatatlanul izgatottan vártuk már ezt a pillanatot, hogy elmondhassuk a nagy hírt."

Épphogy csak elkezdtünk róla beszélni, elkezdtük tervezgetni a jövőt és már kopogtatott is, hogy jönne. Így eldőlt, hogy 2023 lesz életünk legfontosabb éve.

"VÁRUNK!" – olvasható a fotó mellett.

Időközben hivatalosan is összekötötték az életüket, egy titkos esküvőn mondták ki a boldogító igent. A fiatalokon szemmel látható a boldogságuk, az énekesnő pedig egyenesen kivirult a várandósságától. A bejelentést követően nem is vártak sokat az első pocakos fotóval, amin a leendő apuka egy hatalmas puszit nyom Viki nagy hasára. A sztárpárt nagyon sokat kedvelik, rengeteg gratulációt kaptak a fotóhoz, mindenki osztozik az örömükben. Sőt! Van, aki azt is megjósolta a pocakja formájából, hogy a kismama kisfiút hord a szíve alatt. Ezt egyelőre azonban még a házaspár sem tudja.


 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó