LOVE

Szerző Ripost

1 hónapja

Korda György megható vallomást tett, te gondoltad volna?

Megvan az évszázad slágere!

Szerző Ripost

Egy igazi legenda, a hatvanas évek talán legnépszerűbb férfi énekese, aki még a beatkorszakban is meg tudta újítani a tánczenét: Ő Korda György, akinek a slágere nyerte szombat este a Csináljuk a fesztivált! show-műsorát. A Lady „N” szinte egyet jelent Korda Györggyel, és Gyuri Bácsi a zsűriszékből nézhette végig, ahogyan a 77-es, Schöck Ottó és Solymos Antal szerezte dal a Duna csatorna Csináljuk a fesztivált! show-műsorában megnyerte az évszázad slágere címet.

Fotó: Bors

Óriási megtiszteltetés ez nekünk! Az adás után odamentem Péternek gratulálni, megölelgettem, és megköszöntem, hogy ilyen tisztelettel és alázattal nyúlt a dalomhoz – mesélte a Borsnak Korda György, aki bevallotta, hogy azért is kedves neki ez a dal, mert a Lady „N”-nek köszönheti Klárikát, akkor ismerkedtek meg egymással. Ugyanis a 78-as Made in Hungary megnyerése után találkozott az akkor még a Skála együttesben éneklő Klárikával, és elmondása szerint szerelem alakult ki köztük első látásra az ifjú énekeslánnyal. Azonban zsűrielnökként most 60 slágerből kellett kiválasztaniuk a legnagyobbat.

Fotó: MTI

Meglepődtem rajta, hogy a Lady „N” lett az, de a közönség nagyon szereti. Szombaton az egész stúdió táncolt! – mondta Korda, aki egyébként nem a saját slágerét, hanem az Omega legendás dalát, a Gyöngyhajú lányt jutalmazta a legmagasabb, 10 ponttal.

 

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szexi meztelen fotókon az 55 éves Pamela Anderson

magyarnemzet.hu

Így csavarta az ujja köré Orbán Viktor a baloldali ficsúrokat

borsonline.hu

Kitálalt a magyar pornószínésznő: apukája egyik kazettája keltette fel először az érdeklődését

ripost.hu

Se bugyi, se más, teljesen meztelenre vetkőzve fekszik a tüzes vérű kebelcsoda

magyarnemzet.hu

El se jutna a választási bizottság elé Baranyiék kezdeményezése

origo.hu

Putyin szerint így robbanhat ki világháború

ripost.hu

Hihetetlen: repülő autót figyeltek meg az éjszaka közepén - Fotó

ripost.hu

Kitálalt a bennfentes: "Cirkuszi állatként vonszolta magával Harryt Meghan"

ripost.hu

Szívszaggató részletek: elhunyt lánya után a Dunába vette magát az édesapja

ripost.hu

Forró: Szabó Zsófi levetkőzött egy szál bikinire

További cikkek

LOVE

Romantikus nyaralás: itt vakációzott az Exatlon sármos sztárja és barátnője

LOVE

Bea és Győzike még nem heverte ki Ázsiát

LOVE

Bizonyított a férfi: Ezért bízik meg szerelmében Agárdi Szilvi

LOVE

Árulkodó lesifotó készült Pécsi Ildikó fogadott fiáról és az Exatlon bombázójáról

LOVE

Eljegyezték Marsi Anikót

LOVE

Nagy Feró: Vágyom már arra, hogy a karomban tarthassam

LOVE

Schobert Norbi megható módon vallott szerelmet Rubint Rékának

LOVE

Könnyfakasztó módon írt a legmélyebb érzéseiről Sáfrány Emese