A magyar katonák helyt álltak Koszovóban

POLITIK
2 hónapja

Benedek Miklós titkolja, milyen rejtélyes betegség támadta meg a szervezetét – „Néha fulladozom, fáj a lábam”

Úgy tűnt, Benedek Miklós felépülni látszik súlyos betegségéből, azonban másodszor is visszakerült a kórházba. A színész nincs jól, gyakran fulladozik és fáj a lába.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja nem sokáig lábadozott otthonában, másodszor is be kellett feküdnie a kórházba. Nemrég egy nagyobb szív- és tüdővizsgálaton is átesett és az eredmények arra mutatnak, hogy nincs rendben a szervezete.

Benedek Miklós
Betegsége miatt hónapok óta nem állt színpadon. Fotó: Pusztai Sándor

 

Másodszor is visszakerült a kórházba

Betegsége ellenére bizakodik, hogy jobban lesz és visszatérhet a színpadra.

"Nem sokáig voltam otthon, mert a múlt héten sajnos visszakerültem a kórházba

Kedden voltam kontrollon, és azt mondta a főorvos, hogy bent kell maradnom. Nem mondanám, hogy jól vagyok: az egyik nap ilyen, a másik olyan. Néha fulladozom, fáj a lábam. 

Nemrég nagyobb szív- és tüdővizsgálaton estem át, sajnos nincs teljesen rendben a szervezetem" – nyilatkozta a Star magazinnak.

„Jó volna újra a rivaldafényben állni”

Benedek Miklós az utóbbi időben játszani sem tudott, de mielőbb vissza akar térni.

Szeptemberben szeretnék színpadra állni. 

Kiváló darabokban játszom, jó volna újra a rivaldafényben állni. Három előadásban térek majd vissza. A Hárman a padonban Egri Mártával és Gálvölgyi Jánossal szerepelek. Ez az a darab, amit a pandémia alatt előbb online mutattunk be, és csak aztán játszottuk színpadon. Idén már tizenegy éve vagyok részese a Játék a kastélyban című Molnár Ferenc-klasszikusnak, és ha még bírom, szívesen újra magamra ölteném Turai szerepét, valamint Az imposztort is jó volna, ha felújítanák, mert az még csak keveset ment. Bár őszinte leszek: a jelenlegi állapotomban még nem tudom elképzelni, hogy színpadra álljak – jelentette ki Benedek Miklós.

Benedek Miklós
A 76 éves színész titkolja betegségét. Fotó: Móricz István

 

Fáradékonyságát nehezen viseli

A színművész elárulta, meddig szeretne még rivaldafényben maradni.

" Ameddig csak bírom! (nevet) 

Volt már olyan, hogy betegen nyomtam le előadásokat, de most abban sem vagyok biztos, hogy el tudnék menni a Vígszínház egyik oldalából a másikba anélkül, hogy ne fáradnék el

– árulta el, majd hozzáfűzte, hálával tartozik az egészségügyben, mert fantasztikus ellátásban volt része.

"Egytől-egyig nagyon elhivatott, profi és udvarias emberek. Kiváló humorérzékük van, mindig sokat viccelődünk a bentlétem alatt. Számomra megcáfolódott az a tény, hogy bármi is rosszul működne. Nem az udvariaskodás mondatja ezt velem, tényleg valódi, a szakmájukat szeretettel és odafigyeléssel végző emberek vigyáznak rám. Jómagam is döbbenten nézem, hogy az orvosi stáb mennyire rendben van, minden klappol körülöttük" – mondta a színművész.


 


 


 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Összejött az álommeccs a Roland Garroson Fucsovics Mártonnak

origo.hu

Elképesztő módon nyerte vissza hallását Nagy Feró

life.hu

Eljegyezték a meztelenkedő Disney-sztárt: 10 karátos gyémántgyűrűt kapott

magyarnemzet.hu

Itt a legújabb közösségi média-áldozat: csak harmincnégy éves volt

ripost.hu

Döbbenetes részletek Suhajda Szilárd kereséséről: a végsőkig küzdött

magyarnemzet.hu

Mbappé bejelentette, melyik csapatnál játszik a következő idényben

origo.hu

Egyre inkább eldurvul a vita Zámbó Krisztián és Peter Srámek között

mindmegette.hu

Indul a poloskainvázió – így védekezhetünk a büdösbogár ellen

ripost.hu

Az anya sikolya törte meg a kórházi folyosó csendjét: fia a szeme láttára halt meg

ripost.hu

Megöltek egy nyugdíjast Budapesten

ripost.hu

Elképzelhetetlen fájdalom: két testvérét meg tudták menteni a szüleik, de az angyalarcú 5 éves kislány meghalt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Csepregi Éva várja a beígért szerelmet, amit tavaly jósoltak neki

LELKIZŐ

Hős vagy felelőtlen? Így reagáltak a sztárok Suhajda Szilárd halálára

LELKIZŐ

L. L. Junior pelenkázós videóval bizonyítja, hogy jó apa

LELKIZŐ

Titok a múltból: Szörényi Levente ezért adta fel egyik legnagyobb álmát

LELKIZŐ

"Köszönöm, hogy ismerhettelek" – Szívszorító sorokkal búcsúzik a magyar színész Suhajda Szilárdtól

LELKIZŐ

Összetörtek a kollégái: váratlanul elhunyt a népszerű műsorvezetőnő

LELKIZŐ

„Szilárdhoz méltó gondolatok” – így búcsúzott a magyar énekes Suhajda Szilárdtól

LELKIZŐ

Nagy a baj? Gyors felépülést kívánnak társai az Exatlon szőke szépségének