Létrehozva: 2023.01.21.

Mégsem sikerül halottá nyilvánítani VV Fannit

Amíg nincs meg a másodfokú ítélet, addig nem tudnak lépni a szülők, hiszen a halottá nyilvánításhoz annak a személynek kellene nyilatkoznia, aki utoljára látta. Esetünkben ez maga a gyilkosságért első fokon elítélt B. László.

Mint arról a lapunk is rendszeresen beszámolt, Novozánszky Fanni 2017 őszén tűnt el a saját lakásából. Az otthona környékén felszerelt kamerák tanúsága szerint viszont nem egyedül és nem is a saját szándékából... Az utolsó képkockán, amely rögzítette őt, éppen B. László hozza ki a karjaiban, az alélt lányról a mai napig nem derült ki, hogy ezeken a képen már halott volt vagy még élt. 

VV Fanni
Fanni mindössze 24 évet élt Fotó: RTL Klub

Fanni azóta eltűnt. Sem élve, sem holtan nem került elő, B. László pedig tartja magát az egyik első vallomásához, miszerint átadta az alélt nőt két „intéző embernek”, akik elvitték. Ezt az állítását a gyanúsított egyébként soha nem tudta érdemben bizonyítani, talán ennek is köszönhető, hogy a hosszú, négy és fél évig tartó nyomozati munka és a tárgyalássorozat végén, 2022. július 13-án életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték még akkor is, ha nem volt holttest.

 

Halottá szeretnék nyilvánítani

Novozánszky Fanni öt éve nincs meg, okirat nélkül a gyászoló szülei azóta nem tudják elindítani a hagyatéki eljárást és síremléket sem tudtak emelni a gyermeküknek. 

„Katalin (Fanni édesanyja – a szerk.) a mai napig mély gyászban van. Nem tud és nem is akar továbblépni, a lelkében Fanni most is él. Reálisan azonban tudja, hogy az az élet rendje, hogy beadjuk a bírósághoz a papírokat. Számára a legfontosabb, hogy síremléket állítson imádott lánya emlékére” – nyilatkozta tavaly ősszel dr. Lichy József, a Novozánszky család jogi képviselője, aki minél hamarabb el szerette volna indítani az ügyet, de végül kiderült, zsákutcában találták magukat. 

B. László VV Fanni gyilkosa
B. László a bíróságon hallgatja az ítéletét Fotó: Bors

A probléma ott kezdődik, hogy a halottá nyilvánításhoz a polgári bíróság előtt – amely tárgyalja az ügyet – nyilatkoznia kell annak a személynek, aki utoljára látta élve a lányt. Mivel esetünkben ez az ember B. László, aki nyilván nem fogja azt mondani, hogy halott a lány…

dr Lichy József
Dr. Lichy József képviseli a Novozánszky családot Fotó: Végh István

"Jelenleg várjuk, hogy kitűzze a bíróság a másodfokon tartott tárgyalást, ami véleményem szerint olyan május körül lesz esedékes" – mondta lapunk megkeresésére, dr Lichy József.

A várakozás ideje alatt szerettük volna a Novozánszky családdal közösen elérni, hogy végre halottá nyilvánítsák Fannit. Viszont erre sajnos még várni kell. B. László nem fogja bevallani, hogy halott volt a lány, amikor utoljára látta, vagyis az ő közreműködésével nem tudjuk sikerre vinni az ügyet. Ha meg volt a másodfokú ítélet, akkor az ő személye nélkül is megtörténhet ez a család számára fájdalmas de végre örök lezárást hozó esemény.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja