Létrehozva: 2022.10.06.

Fenyő Iván: Mindenkitől bocsánatot kértem

A népszerű színész élete 15 évvel ezelőtt vett fordulatot. Egy baleset indította el az önismeret útján.

Szerző Maca néni

Fenyő Iván azt mondja, hogy az a bizonyos autóbaleset, amit 2007-ben, ittasan okozott, szinte szó szerint véve felébresztette őt és ha nem is azonnal és nyíl egyenesen, de visszaterelte őt a helyes, vagy inkább mondjuk úgy, a járható útra. Egy évvel később találkozott egy buddhista vallási vezetővel, aki végül segített neki megtalálni önmagát. A hosszú út során pedig szembenézett korábbi önmagával és arra is ráeszmélt, hogy sok embert bántott meg. Tőlük azóta bocsánatot kért. A színész erről a DTK: Elviszlek magammal legfrissebb epizódjában mesélt. 

Fotó: YouTube

 "A baleset előtti énem máig itt van bennem. Ugyanaz a szenvedély hajt, csak már nem élem ki olyan hülyén, olyan tudattalanul, vadul mint akkor. Mára megtanultam irányítani azt a szenvedélyt és már szeretem is."

Csak szeretnék ma már nem szenvedést és hülyeségeket okozni vele, hanem kezelni és  a medrében tartani

- kezdte D. Tóth Krisztának a színész, aki ma már jó eséllyel azonnal észreveszi, ha akaratlanul is de megbánt valakit. 

"Úgy tud az ember nem ártani, hogy minél inkább ébredett állapotban van és figyel. Mert nem mindig azért ártunk, mert ártani akarunk. Igazából többnyire észre sem vettem, hogy ártok. El is jött az idő, amikor késztetést éreztem arra, hogy bocsánatot kérjek emberektől és ezt kőkeményen meg is tettem. Akár telefonon, akár személyesen, sírva. Ezek mind az elmúlt tizenöt évben jöttek fel bennem. Ma pedig már az a jó, ha valami történik és nem várok a bocsánatkéréssel éveket. Észreveszem és mondom azonnal" - mondta Fenyő Iván

Szerző Maca néni

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Az adatvédelmi biztos szerint Magyar Péterék jogszerűtlenül járhattak el

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom