Létrehozva: 2022.08.13.

"Évi mosollyal az arcán halt meg" - férje talált rá a halott magyar énekesnőre

Tóth Éva operetténekesnőt álmában érte a halál.

Az egész hazai zenészvilágot megrázta a hír, hogy 61 éves korában, váratlanul elhunyt Tóth Éva operetténekesnő, aki Leblanc Győző oldalán az egész világot bejárta. A párost mindenhol hatalmas szeretettel fogadták, hiszen műsoruk egyfajta kapocsként szolgált az óhazától távol élő magyarok és a szülőföld között. Barátaik elmondása szerint Leblanc Győző megrogyott a gyász súlya alatt, hiszen ő talált rá élete szerelmére közös otthonukban. 

"Azt hitte, csak alszik..."  

"Győző képtelen könnyek nélkül beszélni Éva haláláról és meg is értem őt, hiszen kevés olyan igaz szerelmet láttam életemben, mint amilyen az övék volt. Húsz éven át voltak elválaszthatatlanok. Az én műsoraimnak is állandó szereplői voltak, hiszen a közönség itthon és külföldön is nagyon szerette azt a szimbiózist, ahogyan ők együtt éltek a színpadon. 

Leblanc Győző nem "csupán" a szerelmét, de a társát, barátját és cinkosát veszítette el szerda éjjel

- kezdte a Borsnak Tilinger Attila, aki alig akart hinni a fülének, amikor megtudta, hogy barátja az ismert operaénekes, milyen körülmények között talált rá Tóth Éva holttestére. 

"Győző annyit mondott, hogy csütörtök reggel felébredt és mivel évek óta külön szobában alszanak, mert Éva tévé mellett, ő viszont teljes sötétben szeretett aludni, benézett hozzá. Azt látta, hogy az oldalán fekve, mosollyal az arcán aludt. Ezért kiment  a kertbe, hogy ne zavarja. Másfél óra múlva ment be újra és akkor már benyitott hozzá. Megérintette és érezte, hogy a teste már kihűlt..."- nyilatkozta Leblanc Győző engedélyével Tilinger Attila

Operettműsorukkal az egész világot bejárták

Bernecebarátiban született, de középiskolás korában családja Budapestre, Kispestre költözött. A Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskolában érettségizett és elvégezte a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát is. A Budapesti Tüzép kereskedelmi főosztályán dolgozott. Magánúton folytatott énektanulmányokat és szinkronszínész, műsorközlő végzettséggel is rendelkezett. Táncdalénekesként kezdte Kovács Magda énektanárnál, majd operettet és magyar nótát, később klasszikus hangképzést is tanult. Stílustanárai: Siliga Miklós és Oláh Gyula voltak. Énekelt operát is, de az operett műfajában teljesedett ki.

Hivatásos előadóművészi vizsgái után különböző műsorokban szerepelt, többek között a Pesti Vigadóban is. 2000-ben került a Budapest Televízióhoz, ahol a "Szellők szárnyán" és a "Szól a nóta" című műsorokat szerkesztette és vezette, illetve a "Vasárnap esti Kívánságműsor" sorozatot is. Itt ismerkedett meg későbbi szerelmével: Leblanc Győző operaénekessel is. 2003-ban ausztráliai turnén vettek részt, majd a Blaha Lujza Színház utazó társulattal járták az országot, melynek primadonnája lett. Kedvesével 2006 őszétől több hónapos fellépéssorozattal járták a világot, amelynek állomásai többek között: Kanada, USA, Új-Zéland; Ausztrália voltak, de szerepeltek például Izraelben is. Előadóművészként számos fellépésük volt külföldön és idehaza. A környező országok: Felvidék, Erdély, Vajdaság magyar lakta településein is. Műsorvezetőként a televízióban heti rendszerességgel a Hatoscsatornán láthatták a nézők a "Dallamok szárnyán" című kívánságműsorukat.

A Reflektoronline hozzájutott Tóth Éva és Leblanc Győző utolsó közös rövid riportjához, amely az egyik televíziós csatornán szeptemberben került volna adásba. A beszélgetést ide kattintva nézheted meg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”