Krausz Gábor
Egy 250 ezer Instagram követővel rendelkező modell épp családjával ünnepelt, amikor egy leszálló galamb miatt súlyos motorbalesetet szenvedett. Elmondása szerint a madár a sisakját találta el, majd édesapja ért ki helyszínre és fedezte fel őt.
Egy hős apa mentette meg saját lánya életét, amikor majdnem elvérzett egy balesetben, amelyet egy galamb okozott. Mercedes Valentine, a 25 éves modell, akinek több mint 250 000 követője van az Instagramon, életveszélyes balesetet szenvedett, amikor egy galamb belecsapódott az arcába, miközben motorozott.
A baleset következtében a levegőbe repült, majd keményen a betonra zuhant, sérülései olyan súlyosak voltak, hogy először halottnak hitték. Az apja, Chris, aki traumatológus, azonnal cselekedett, miközben a szemtanúk segítséget hívtak.
A 60 éves apa nem habozott eltávolítani lánya sisakját, amely végül megmentette a lány életét. Majd sérülései ellátásába kezdett, miközben a mentősök úton voltak.
Véreztem és nem tudtam lélegezni, a sisak megfullasztott.
Mercedes tisztán emlékszik a történtekre sérülései ellenére, elmondása szerint amikor a mentősök megérkeztek, vita alakult ki köztük és Chris között, hogy ki irányítsa a helyzetet, mivel a mentősök nem akarták eltávolítani a sisakot a gerincsérülés veszélye miatt. Azonban Chris, szakmai tudása alapján, figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetést, és úgy döntött, hogy eltávolítja a sisakot, ami végül életmentő lépésnek bizonyult.
Apa a másodperc törtrészében döntött úgy, hogy eltávolítja a sisakot, ami megmentette az életemet. A mentősök is küzdöttek, hogy felhelyezzék a kanülöm, így apám megcsinálta, és segített felszerelni a medencekötőmet, hogy elálljon a vérzés.
Mercedes nővére, aki szintén orvos, az életfontosságú jeleket figyelte az mentőautóban, de egy ponton Chrisnek újra kellett élesztenie saját lányát.
A kórházban kiderült, hogy Mercedes több mint három liter vért veszített, és súlyos sérüléseket szenvedett: eltört négy bordája, az orra, koponyája, válla, szemürege és medencéje. Az egy hónapos kórházi tartózkodás első hete során, amikor még eszméletlen volt, az orvosok kétségbeesetten küzdöttek az életéért.
Amikor Mercedes megtudta, hogy apja mentette meg, könnyekben tört ki.
Apám egy tipikus apa volt: amikor kijöttem a kórházból, egy csontvázat hozott, és megmutatta, mit törtem el.
Bár apja ritkán mutat érzelmeket, Mercedes nővére elmondta, hogy az első napokban, amikor lánya az intenzív osztályon volt, apjuk sírt, mert nagyon megviselték az események, és az egész család attól tartott, elveszítik a fiatalt - írta a Daily Star.