Létrehozva: 2023.09.23.
Módosítva: 2023.09.23.

"A mosolyod minden szívet megolvasztott" - túl korán vesztették el szülei az erkélyről kizuhant kislányt

Sajnos nem lehetett megmenteni a nyolcéves gyermek életét, aki egy erkélyről zuhant a mélybe.

Mérhetetlen fájdalommal kell szembenéznie egy kislány családjának. Talán nem is lehet kegyetlenebb a sors, mint amikor egy kisgyermeket vesz el szerető szüleitől. Sajnos most is ez történt: egy nyolcéves, örökké mosolygós lányka esett ki egy erkélyről. A 18 méteres zuhanást sajnos esélye sem volt túlélni. A brit Minnie Rae Dunn egy hónappal ezelőtt, augusztus 24-én vesztette életét Portsmouth városában. A hatóságok jelenleg is vizsgálják a tragédia körülményeit, de nagy valószínűséggel egy szörnyű baleset vezetett a kis Minnie halálához, nem pedig idegenkezűség vagy valamilyen szülői felelőtlenség. Hogy megelőzhető lett volna a haláleset, már más kérdés. Ezt talán soha nem tudjuk meg – és persze sajnos ez már a kis Minnie-t sem hozhatja vissza.

 

A kislányt a napokban búcsúztatta el szerető családja, akiket teljesen maguk alá temetett a gyász.

Angyalom! Hiányozni fog a pimaszságod, ahogy kimondtad, amit ki akartál mondani. Hiányozni fog a mosolyod, ami minden szívet megolvasztott. Üresség maradt utánad a szívemben. Szárnyalj magasan, kis angyalom

 – búcsúzott tőle édesanyja, Rebecca.

"Minnie-nek hatalmas szíve volt. Mindenki imádta. Épp most érkezett haza egy két hetes kirándulásról, ahol annyi barátot szerzett" – emlékeztek rá szülei.

Nagynénje pedig így jellemezte:

Csodás lélek volt hatalmas szívvel. Mindenkinek jutott a szeretetéből. Bármikor is üdvözölt, azt a legnagyobb, legkedvesebb mosollyal tette, ami beragyogta a napodat.

(Via)

INSIDER

„Két fiatal volt ott és próbált segíteni!” – Kizuhant egy óbudai panel tizedik emeletéről egy nő

Próbáltak rajta segíteni, de nem tudták megmenteni.

INSIDER

„Két fiatal volt ott és próbált segíteni!” – Kizuhant egy óbudai panel tizedik emeletéről egy nő

Próbáltak rajta segíteni, de nem tudták megmenteni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Teljes az őrület Ukrajnában, elkezdték besorozni az amputált lábú férfiakat

origo.hu

Ezért alázták meg durván Palvin Barbara férjét, Dylan Sprouse-t

borsonline.hu

Óriási a botrány: rendőri intézkedés közben hunyt el egy ember Pest vármegyében

vg.hu

Az orosz–ukrán háború 646. napja – Hoppon maradnak az ukránok: Amerika nem küldi a megígért csodafegyvereket

ripost.hu

Ezt művelte az arcával Vajna Tímea, rá se lehet ismerni – fotó

magyarnemzet.hu

Igen ritka állatról sikerült felvételt készíteni a Börzsönyben + videó

origo.hu

A fürdőkádban fotózták Palvin Barbarát - képek

astronet.hu

A hétvége horoszkópja 2023. december 2-3.: kezdődik a visszaszámlálás…

life.hu

Erősítsd az immunrendszered természetes módon (x)

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

origo.hu

MEGÚJULT AZ INTERSPORT ÜZLETE VECSÉSEN A MARKET CENTRAL FERIHEGYEN(x)

life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

6 ezer eurót ítélt meg a bíróság egy prostitúcióra kényszerített nőnek, kiesett bér gyanánt

KÜLFÖLD

Migránsok erőszakoltak meg egy 15 éves lányt, megúszták a börtönt

KÜLFÖLD

Kapaszkodj: Apáti Bence leleplezte Zelenszkijt – Videó

KÜLFÖLD

Budapest a fő téma a külföldi lapokban, erről ír most mindenki

KÜLFÖLD

Ukrán szabotázs? Valami felrobbant Oroszország leghosszabb vasúti alagútjában

KÜLFÖLD

Bizarr ügylet: elbocsátották a kormánytisztviselőt, aki egy nemlétező országgal kötött megállapodást

KÜLFÖLD

Iszonyú baleset: szörnyethalt egy idős asszony, miután beszakadt alatta a padló

KÜLFÖLD

„A kislányom folyamatosan leesett a kiságyáról” – halálos betegséget jeleztek előre a tünetek