Létrehozva: 2023.05.29.

Azt hitték, egy 6 éves kislányt fogadtak örökbe: erre kiderült, hogy egy felnőtt törpe

A családot szörnyű helyzetbe sodorta a jó szívük. Az örökbe fogadott lány terrorizálni kezdte őket.

Egy új dokumentumfilm az ukrán törpe, Natalia Grace bizarr történetét dolgozza fel, amelyben a nő egy asztalnál ül és Bibliát olvas, és azt mondja az örökbefogadó anyjának, hogy megpróbál "megszabadulni a gonosz gondolatoktól". 

Ez a pillanatkép azon nyugtalanító viselkedések sorozata közé tartozik, amelyeket Natalia mutatott fel, akit azzal vádolnak, hogy terrorizálja Indianában örökbefogadó családját. A család azt hitte, hogy befogadtak egy hatéves árvát, de kiderült, hogy ő igazából egy felnőtt törpe.

 

Michael és Kristine Barnett 2010-ben fogadta örökbe Nataliát. A házaspárt beperelték azért, hogy elhanyagolták a lányukat, miután magára hagyták és elköltöztek Kanadába. A vádak alól most mentették fel őket, mivel kiderült, szó sincs gyerekről...

A házaspárt az örökbe fogadott "lány" többször is megfenyegette, hogy megöli őket álmukban, vagy megmérgezi a kávéjukat. Ezért folyamatos rettegésben éltek.

De egy kérdés továbbra is fennáll: ukrán árva volt, vagy felnőtt törpe szociopata, ahogy a család állítja?  

„Nem fogja megmondani nekünk az igazat, hogy kicsoda – egy szélhámossal és szociopatával élünk együtt” – zokogja Michael Barnett a film bevezetőjében.

A család megpróbáltatásai akkor kezdődtek, amikor 2010. április 26-án úgy döntöttek, örökbe fogadnak egy külföldi árvát egy floridai központból. Azt hitték, otthont adnak egy rászoruló hatéves gyereknek. 

A dokumentumfilmben Michael leírja, hogy fantasztikus életük volt, amikor eldöntötték az örökbefogadást. Feleségével három fiukat nevelték, „több százezer dollárjuk volt a bankban”, és vadonatúj otthonuk volt. 

„2010 elején sok mindennel megáldottak bennünket. Mire eljött 2014, 37 centem volt a bankszámlámon, nincs feleségem, nincs gyerekem, nincs otthonom és nincs munkám. Ha Natalia soha nem lépett volna be az életünkbe, én soha nem válok el."

Barnették álomélete gyorsan rémálommá változott, amikor rájöttek, hogy Natalia Grace erőszakos és fenyegető veszélyt jelenthet – és az örökbefogadása utáni első éjszakák egyikén kezdték megkérdőjelezni valódi korát. Nataliát fürödni vitték, amikor is Kristine észrevette, hogy a kislánynak sűrű szeméremszőrzete van.

"Folyton fenyegetett minket. Egyik este felébredtem és Natalia ott állt az ágy lábánál késsel a kezében" - emlékezett vissza az apa.

A pár végül pszichológushoz vitte a lányt, mivel azt állította, hangokat hall. Azt hitték, skizofrén, de a pszichológus szerint sokkal rosszabb: szociopata. Végül már bevonták a rendőrséget és a bíróságot is az ügybe és kiderült, hogy meghamisították Natalia születési anyakönyvi kivonatát az ukránok, hogy azt higgyék, gyerek. Valójában 1989-ben született, tehát 21 éves volt, amikor örökbe fogadták.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő