Létrehozva: 2023.03.24.

A napfényre is allergiás az öt szervátültetésen átesett tündéri kisfiú

Az egész élete küzdelem annak a gyermeknek, aki élete nyolc éve alatt eddig ötször kapott új szerveket

Van, aki egy egész leélt élet során nem feküdt annyit műtőasztalon, mint az a kisfiú, aki nyolcévesen már öt transzplantáción van túl. Az angliai Leeds-ben élő Patrick Askham gastroschisisszel, azaz veleszületett hasfalhiánnyal jött a világra. Noha a rendellenesség műthető, a kisfiúnál sajnos minden a lehető legrosszabbul alakult. Először az derült ki, hogy a beleit kidobta a szervezete, ami miatt egy csövön keresztül kellett táplálni. Amikor végrehajtották rajta az első szervátültetést, jöttek az újabb sorscsapások: a csövön keresztüli táplálás miatt ugyanis egyre több szerve kezdte felmondani a szolgálatot. Végül öt új szervet kapott, ami mellé immungyengítőket kell szednie, nehogy a szervezete kilökje az új, idegen szerveket. Emiatt azonban napallergia lépett fel nála, azaz gyakorlatilag alig mozdulhat ki a négy fal közül – írja a Daily Star.

Mosolyogva néz szembe a kihívásokkal

Édesanyja elmondása szerint annak ellenére, hogy mennyi mindenen ment keresztül, és jelenleg is milyen körülmények közt kell élnie, a kis Patrick nem tekint sorscsapásként az életére, nem sajnálja magát. Sokat mosolyog, és – állapotát leszámítva – épp olyan, mint kortársai.

"Ő csak egy átlagos nyolcéves kisfiú, aki játszani akar, össze akarja koszolni magát, rosszalkodni akar és labdázni, és csak úgy általában normálisnak lenni Nem engedi, hogy mindaz, amin keresztül megy, hasson rá. Ő egy igazi szuperhős" – magyarázta a gyermek édesanyja, Michelle.

INSIDER

Kornélia műtétje már a célegyenesben - Bárki segíthet az agykárosodott kislánynak!

Hihetetlen erős az 5 éves kislány, aki most járni tanul.

INSIDER

Kornélia műtétje már a célegyenesben - Bárki segíthet az agykárosodott kislánynak!

Hihetetlen erős az 5 éves kislány, aki most járni tanul.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

mandiner.hu

Poénosan akart visszavágni Karácsony Gergely, így sikerült (VIDEÓ)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat