Létrehozva: 2023.03.30.

Megérkezett a jövő: a mesterséges intelligencia döntött egy bűnöző sorsáról

A szakértők szerint teljesen megreformálhatja az igazságügyi rendszert a mesterséges intelligencia.

Egy bántalmazással és gyilkossággal vádolt férfi állt bíróság elé a napokban Indiában. Chandigarh városának bírója pedig úgy döntött, megnyitja a ChatGPT-t, és megkérdezi a mesterséges intelligenciával (MI) működő chatbotot, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhet-e a férfi.

A mesterséges intelligencia észérvéket hozott fel / Fotó: Illusztráció (Pixabay)

Az, hogy a bíró a mesterséges intelligenciát alkalmazza, történelmi jelentőségűnek számít Indiában, amely a világ egyik legrégebbi és legtúlterheltebb jogrendszerével rendelkezik – írta a Vice.

Jaswinder Singht még 2020-ban tartóztatták le, mert állítólag agyonvert valakit, a tárgyalás során viszont enyhítést kért. Anoop Chitkara, a Punjab és Haryana Legfelsőbb Bíróság bírája ezért beszélgetésbe kezdett a chatbottal, hogy az segítsen az ítéletben.

Mi a joggyakorlat az óvadékkal kapcsolatban, ha kegyetlen bántalmazásról van szó?

– tette fel a kérdést ChatGPT 4-nek.

Ha a támadót kegyetlenséggel járó erőszakos bűncselekménnyel vádolják, akkor a közösségre veszélyesnek tekinthető, valamint fennáll a szökés lehetősége. Ilyen esetekben a bíró kevésbé hajlamos az óvadék engedélyezésére, vagy nagyon magasra szabhatja az óvadék összegét, hogy a vádlott biztosan megjelenjen a bíróságon, és ne jelentsen veszélyt a közbiztonságra

– írta válaszában a chatbot.

A mesterséges intelligencia hozzátette, az ártatlanság vélelme szintén az igazságszolgáltatás egyik alapelve, és az óvadékot gyakran akkor engedélyezik, ha a bíró biztos benne, hogy a vádlott nem jelent kockázatot. Chitkara viszont úgy döntött, hogy Singh valóban kegyetlenül elbánt az áldozattal annak halála előtt, így elutasította az óvadék iránti kérelmet, és áttért a következő ügyére.

A ChatGPT a jövő

Az indiai bíróságok hírhedtek az ügyek elhalasztásairól. Egy tanulmány szerint az elmúlt két évben percenként 23 új ügyet nyújtottak be az indiai bíróságokon. A National Judicial Data Grid szerint jelenleg közel 6 millió ügy van folyamatban országszerte.

Egyes jogi szakértők szerint a ChatGPT lehet a tárgyalótermek jövője, annak ellenére, hogy a mesterséges intelligenciával működő chatrobotok elfogultságukról és diszkriminációjukról híresek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?