A magyar katonák helyt álltak Koszovóban

POLITIK
KÜLFÖLD

Szerző P. E.

3 hónapja

Életét adta a gyermekéért: a romok alatt szülte meg babáját egy édesanya

A fájdalmas felvételen látható, ahogy a kisbaba első lélegzetvételét a borzalmas pusztítás közepén veszi.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, borzalmas földrengés pusztított Törökországban és Szíriában. A romok alatt több ezer ember lehet, a világ minden tájáról érkeznek a mentőalakulatok - közöttük a magyar Hunor csapat már meg is érkezett a helyszínre.

Fotó: AFP

A borzalmak közepén egy csoda is történt: egy kisbaba jött a világra a romok alatt. Édesanyja éppen a földrengés ideje alatt kezdett el vajúdni a szíriai Jenderesben. Még világra hozta kisbabáját, majd meghalt. A babát az egyik mentős emelte ki a romok közül, első lélegzetvételét a pusztítás közepén veszi. A gyermek édesapja is a romok alatt lelte halálát.

Mára több mint 5000 ember halt meg, és a földrengés több száz épületet tett egyenlővé a földdel, az évszázad egyik leghalálosabb természeti katasztrófája következtében. A kezdeti rengést helyi idő szerint hétfő délután egy újabb, 7,7-es erősségű követte. Ma a harmadik 5,7-es erősségű földrengés rázta meg Kelet-Törökországot, miközben a mentők puszta kézzel ástak a romok között.

Fuat Oktay török ​​alelnök egy sajtótájékoztatón az "évszázad katasztrófájának" nevezte a földrengést, mivel a halottak száma elérte az 5000-et.

„Az unokám másfél éves. Kérem, segítsen nekik... A 12. emeleten voltak”

 – mondta Imran Bahur az AP-nak, miközben sírva fakadt a törökországi Adana városában, lerombolt lakóháza mellett.

Ali Husszein Rasid, egy 49 éves segélymunkás a Mirrornak így nyilatkozott Aleppóból: "Hajnali 3-kor az emberek kirohantak a házakból, amelyek kártyavárként omlottak össze. Nem voltak eszközeink, a puszta kezünkkel kezdtünk el kaparni a romok alatt maradtak után. Megdöbbentő volt. Nem lehet leírni".

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bármelyik pillanatban elindulhat a háború eddigi legvéresebb csatája

origo.hu

Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten

borsonline.hu

Szörnyű előzmények: borzalmas volt az alaptábor, ahonnan Suhajda Szilárd elindult

metropol.hu

Szívmelengető kezdeményezést tettek Suhajda Szilárd emlékére

magyarnemzet.hu

Mbappé bejelentette, melyik csapatnál játszik a következő idényben

origo.hu

Döbbenetes dolgot árult el magáról Köllő Babett

travelo.hu

Többen életüket vesztették egy hajóbalesetben az olaszországi Maggiore-tavon

ripost.hu

11-szer hozták vissza, végül életét vesztette a magyar focista

ripost.hu

Ne dobd ki a használt teafiltert, nyáron életmentő lehet

ripost.hu

Döbbenetes részletek Suhajda Szilárd kereséséről: a végsőkig küzdött

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Bidenék magyarázkodnak, miután amerikai páncélosokkal törtek be Oroszországba

KÜLFÖLD

Rekordot döntött a csoportos nemi erőszakok száma Németországban

KÜLFÖLD

Két hónapja ment férjhez, gyereket akart a kárpátaljai hősi halott katonanő

KÜLFÖLD

Alkotmányos vádeljárást kezdeményeztek Joe Biden ellen

KÜLFÖLD

Azt hitték, egy 6 éves kislányt fogadtak örökbe: erre kiderült, hogy egy felnőtt törpe

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a múzeum munkatársai: hátborzongató lelet várta őket az ajtó előtt

KÜLFÖLD

Botrány a temetkezési vállalatnál: kimondhatatlan borzalmakra bukkantak a rendőrök

KÜLFÖLD

Zöld színűvé változott a tengervíz Velencében, a hatóságok nyomozást indítottak