Létrehozva: 2022.10.28.

Két éven keresztül diagnosztizálták félre a 16 éves Larát

Az orvosok azt hitték, mentális problémái vannak a tinédzsernek, valójában komoly egészségügyi problémák keserítették meg a napjait.

Szerző Ripost

Egyre kínzóbb hasfájás gyötörte azt a tinédzsert, aki hiába kérte az orvosok segítségét két éven keresztül, cserben hagyták. A doktorok ugyanis azt mondták a fiatal lánynak, hogy a fájdalmai nem valósak, csupán a fejében keletkeznek.

Fotó: Pixabay.com (Képünk illusztráció)

Az egyik éjszaka olyan borzasztó fájdalmat érzett, hogy összecsomagolt és úgy ment orvoshoz, mert azt hitte kórházba fog kerülni. Ehelyett kapott némi fájdalom csillapított, majd hazaküldték.

„14 éves voltam, épp akkor váltam tinédzserré. Próbáltam önbizalmat gyűjteni magamnak, de a betegségem elégé megrázó élmény volt. Megpróbálták elhitetni velem, hogy szorongásom van, és az okozza a fizikai fájdalmat”– kezdte a The Sun oldalának a Lara, majd hozzátette: „Egy bizonyos ponton a nap 24 órájában véreztem, volt, hogy hetente háromszor elájultam és képtelen voltam lábra állni.”

A történtek után a 16 éves Lara Fox-Hill nem hagyta magát, addig járt kivizsgálásokra, és kutatta mi lehet a baj, még ki nem derült: endometriózisa lett. A diagnózis az orvosokat is meglepte, mert nem akarták elhinni, hogy ennyire fiatalon, egy ilyen komoly női panasza lett. Lara édesanyja, az 54 éves Diana Fox-Hill szintén endimetriózisban szenved, de nehezen talált segítséget a gyermekének.

Ezután Larának 18 hónapba és három műtétbe került mire sikerrel kezelték. Mindezek után azonban úgy érezte, mintha újjászületett volna. A diáklány nem hagyta, hogy a fájdalmai megállítsák, kitartóan pótolta az iskolai feladatokat. Most pedig legnagyobb örömére visszatérhet a gimnáziumába. 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?