Létrehozva: 2019.10.21.

Sokkot kapott a család, amikor lement a pincébe: bokáig érő vér fogadta őket

Valóságos pokol fogadta a családot a pincében.

Szerző Ripost

Egy iowai családot valóságos pokol fogadta a saját pincéjükben. A gyomorforgató szagot az édesapa, Nick Lestina vette észre először, aki rögtön értesítette a hatóságokat, hogy valami nagyon nincs rendben. Az édesapa a helyi sajtónak elmondta, hogy a vérben úszkáltak hús, zsír- és csontdarabok is.

Lestináék viszonylag hamar rájöttek, hogy az egyik szomszédban működő hentestől szivárog az ő pincéjükbe a gyomorfogató húsipari végtermék.

A férfi azt nyilatkozta, hogy senkinek nem kívánja azt a bűzt, ami a lakásukból áradt. A hatóságok szerint alighanem az elvezető rendszerben történhetett valami hiba, így került horrormennyiségű vér Lestináék pincéjébe. Az édesapa elmondta, hogy a család még nem tudta felszámolni a gyomorforgató állapotokat, mivel a vér és húscafatok még mindig szivárognak az alagsorba.

A húsipari vállalatot figyelmeztették, hogy a rendszer meghibásodhatott, ezért azóta már konténerbe gyűjtik a végterméket. Lestináéknak így már csak azt kell megvárniuk, amíg a maradék húsos vég le nem folyik hozzájuk, aztán elkezdhetik a takarítást.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Képesek lesznek kisegíteni egymást a PS5-tulajok

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Véleményt mondott a Moody's az OTP-ről

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő