KOMPOST

Sokkolta az anyát, amikor kiderült, miért csengetnek be hozzá vadidegen férfiak

A többgyermekes anyát igazi sokként érte, amikor kiderült, ki áll a furcsa látogatások hátterében.
  • Szerző: Ripost

Darren Rowe 2015 augusztusában a Facebookon hívta el randira Sharon Thompsont; az első találkozásuk után azonnal összejöttek. A 40 éves nőnek két gyereke volt, és már nyitott volt egy új kapcsolatra, így nem sokkal később a gyerekeinek is bemutatta a 49 éves férfit, sőt Rowe nem sokkal később hozzájuk is költözött. Született egy gyerekük is, 2017-ben pedig már a második közös babájukat várta Thompson.

Fotó: Pixabay

Épp várandós volt, amikor egy nap bekopogott hozzájuk egy férfi, de amikor meglátta a nő hasát, elviharzott. Egy hónap múlva megszületett a baba, három héttel azután pedig ismét egy (másik) ismeretlen ember állt Sharonék ajtaja előtt.

Majd további tizenkét férfi. Mindannyian zavartan távoztak, amikor meglátták a babát. Thompson a tizenharmadik idegentől megkérdezte, mégis mit akar ott. A férfi azt mondta, a nő megadta a címét egy szexoldalon.

Onnantól kezdve fél éven át folyamatosan jöttek az üzenetek Sharonnak a Facebookon, ismeretlen férfiak írtak neki, és legtöbbször meztelen képet kértek tőle. A nő egyre kevésbé értette, mi történik, és egyre jobban zavarta; szerette volna kideríteni, mi (de főleg: ki) lehet a háttérben. Párja rendre megvigasztalta.

2017. novemberében rendőrök állították be hozzájuk, és közölték, hogy a nő meztelen fotóit és videóit feltöltötték több párcserélő és szexoldalra.

A tettes pedig nem más, mint a párja.

Darren Rowe úgy bukott le, hogy megtalálták az IP-címet, ahonnan feltöltötték a szexuális tartalmakat: egy olyan ingatlan internetét használták, ahol a férfi dolgozott építőmunkásként.

Rowe nem mondott semmit – tehát nem védekezett – a rendőrök vádjának elhangzásakor. Sharon Thompson annyira rosszul lett, hogy majdnem elhányta magát. A nő, aki csak most osztotta meg a történetét, azt mondja: egészen addig a pillanatig azt hitte, boldog párkapcsolatban él, de kiderült, hogy egy perverzzel osztotta meg életét. A férfi a zuhanyozóban és a hálószobában készített róla felvételeket, majd azokat feltöltötte az internetre, és a nő nevében csevegett is az érdeklődőkkel.

Thompson később hat mobiltelefont talált elrejtve az autóban egy ülés alatt, mindegyik tele volt az intim fotóival. A férfi még akkor is filmezte, fotózta, amikor ő épp terhes volt.

Darren Rowe-ot két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

És ezeket olvastad már?