Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.13.

Sokkoló bejelentés: kiderült, mi történt valójában az eltűnt maláj géppel

Újabb vizsgálatot indítottak a gép ügyében, amely nem várt fordulatot hozott.

Újabb vizsgálatot indítottak a négy éve eltűnt maláj utasszállító ügyében. Az eredményeket most közölték a malajziai hatóságok.

Kiderült, hogy a 239 utassal és a személyzettel nyomtalanul eltűnt gépet iráni terroristák foglalták el, akik Kuala Lumpurba akartak repülni, hogy ott is véghez vigyenek egy 2001. szeptember 11-éhez hasonlító támadást.

Az is kiderült, hogy a fedélzeten utazott két iráni férfi, akik lopott útlevéllel szálltak fel a gépre. A 19 éves Pouria Nour Mohammad Mehrdad és a 29 éves Delavar Seyedmohammaderza állítólag Németországba akart eljutni.

Noel O'Gara nyomozó, aki évek óta dolgozik az eltűnt gép ügyén elmondta, hogy a két férfit megfigyelték a malajziai hatóságok. Azt azonban máig nem érti, hogyan engedhették fel őket a gépre.

A terroristák valószínűleg a Petronas ikertornyokba akarták belevezetni a gépet. A nyomozó szerint ugyanakkor ha ez igaz, akkor két dolog miatt zuhanhatott mégis a tengerbe a gép: vagy a pilóta inkább feláldozta magukat és ő tette le ott a gépet, vagy a kormány már akkor tudta, mire készülnek a terroristák és lelőtték az utasszállítót. Több bizonyíték is ez utóbbit támasztja alá...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó