Létrehozva: 2020.07.04.

Riasztóan közel a pusztító apokalipszis: a vérhold jelenik meg az égen

Rettegésben tartja a vérhold az embereket.

Két hete a „tűzgyűrű” miatt rettegett mindenki a világ pusztulásától, most a vérholdban látják az apokalipszis jeleit.

Fotó: Pixabay

Két hete volt a napfogyatkozás, amikor is a Hold a Nap elé vándorolt, ám nem fedte le teljesen, így egy ragyogó gyűrű maradt látható. Most pedig a holdfogyatkozás következik, ami éppen az amerikai függetlenség napjára esik.

A világ összeesküvés-elmélet gyártói most azt kezdték el hangoztatni, hogy a bak hold, vagy ahogy ők hívják, a vérhold az apokalipszis egyik jele és azt mutatja, meg vannak számlálva a napjaink, közeleg a világvége.

Bibliai jelnek tekintik a koronavírus-járványt és a sáskajárást is, amely a világot sújtja, ehhez jön tehát a következő égi jel.

„A július 4-ei vérhold, amely miatt sötétség borul a függetlenség napján Amerika, minden bizonnyal prófécia” – állítja Paul Begley lelkész, aki szerint ez lesz az Apostolok cselekedeteiben emlegetett „vörös hold”. Jóel könyvében is az áll, hogy

„a Nap sötétségbe, a hold vérbe merül, mielőtt az Úr nagy és félelmetes napja eljön”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó