Létrehozva: 2021.01.12.

Pornózni kezdett az óriásmellű középiskolai tanárnő, odáig van az új munkájáért

Élete legjobb döntésének nevezte Courtney Tillia, hogy szakmát váltott.

Szerző Gaál József

Az arizonai születésű Courtney Tillia éveken keresztül dolgozott pedagógusként egy speciális igényű gyerekeknek fenntartott középiskolában. Cirka négy évvel ezelőtt azonban úgy döntött, hogy jobban jövedelmező, kevésbé stresszes állás után néz. Hosszas keresgélés után, és férje (!) javaslatára végül a pornózás mellett tette le a garast, amit azóta is élete legjobb döntésének tart.

„Az éves jövedelem négyszeresét keresem, amit tanárként szereznék. Pedagógusként a családom valódi anyagi nehézségekkel küzdött. Most viszont mindent amire tudok adni a családomnak. Ez igazán felemelő érzés”

- fogalmazott New York Post internetes kiadásának a pedagógusból lett pornós.

A jelenleg 33 éves Courtney elmondása szerint a szakmaváltás egyáltalán nem ment könnyen. Fiatalon mindig is gyerekekkel akart foglalkozni, de amikor tanárként kezdett dolgozni, akkor rájött, hogy mégsem ebben a munkakörben szeretné leélni az életét.

„Hat évig tanítottam speciális igényű diákokat egy alternatív iskolában Phoenixben. Az évek múlásával azonban egy egyre sötétebb helyen találtam magam. Fokozatosan megutáltam a munkámat, és ez a sötétség az életem más területére is átterjedt”

- mesélte, hogyan ábrándult ki a szakmájából Courtney, akinek egyébként gyógypedagógiai mesterdiplomája van.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Courtney Tillia (@courtneytillia) által megosztott bejegyzés

Miután Courtney 2016-ban felmondott az iskolában, a férje, Nick támogatásával testépítőként és fitneszmodellként folytatta a karrierjét, de ezekben a munkakörökben sem találta igazán a helyét. A pár hónapig tartó átmeneti időszaknak végül a párja vettet véget, miután egy furcsa javaslattal állt elő:

„Megkérdezte, szeretnék-e fehérneműs és meztelen felvételeket készíteni. Először ideges voltam, de miután belelendültünk a dologba, hihetetlenül felszabadultnak éreztem magam. Hosszú évek után először éreztem magamat szabadnak”

- tette hozzá az óriásmellű modell, aki a képek elkészülte után jött rá, hogy meztelenkedésből szeretne megélni.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Courtney Tillia (@courtneytillia) által megosztott bejegyzés

Courtney-nek jelenleg 200 ezer aktív követője van a pornós rajongói oldalán, ahol napi rendszerességgel oszt meg magáról pikáns tartalmakat. Ezeket a fotókat és videókat bárki láthatja egy pár dolláros regisztrációs díj ellenében, de nagyobb összegért cserébe akár privát, igényre szabott felvételeket is készít magáról a korábbi pedagógus.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Courtney Tillia (@courtneytillia) által megosztott bejegyzés

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő