Létrehozva: 2021.09.18.

37 évet és 6000 kilométert utazott a palackposta

Japán középiskolások dobták a tengerbe 37 éve azt a palackot, amely 6 ezer kilométerrel távolabb, Hawaiin sodródott partra idén nyáron.

A Csiba prefektúrában lévő Csosi középiskola természettudományi klubjának diákjai 1984-ben dobták a vízbe a vizespalackot az óceáni áramlatokat vizsgáló projektjük részeként – idézte a brit Guardian a japán Mainicsi újság riportját. A gimnazisták 750 palackot vetettek az óceánba a Tokióhoz közeli Mijakedzsima szigeten 1984 és 1985 között. Utoljára 2002-ben találtak egyet a délnyugati Kagosima prefektúrához tartozó Kikaidzsima szigeten.

Fotó: YouTube/Illusztráció

Idén júniusban a kilencéves Abbie Graham a hawaii Paradise Park sziklás tengerpartján bukkant egy palackra, melyben japánul, angolul és portugálul kérték a megtalálót, hogy a mellékelt űrlapon lépjen kapcsolatba a középiskolával.

Abbie szeptember elején a kitöltött űrlapot el is küldte a Csosi középiskolának egy rajz kíséretében, mely őt magát és testvérét ábrázolta szusi evés közben.

Hajasi Dzsun, az iskola igazgatóhelyettese szerdán elmondta, úgy gondolták, az utolsó palackot Kikadzsimán fogták ki. „Nem hittük volna, hogy még 37 év múlva is felbukkan egy” – tette hozzá.

1985 óta 17 helyen, köztük a Fülöp-szigeteken, Kínában, az Egyesült Államok nyugati partjain és Okinaván is kerültek elő a palackjaik közül. A kilencéves megtaláló nagyon élvezte a kalandot. A Hawaii Tribune-Heraldnak elmondta, szeretne újabb palackokat találni.

MTI

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó