Létrehozva: 2019.11.02.

Olyan hangosan szexelt a pár, hogy kidobták őket

A karibi hajóútnak már az első nap lőttek, mert a pár olyan hangosan szexelt, hogy ki kellett szállniuk.

Renate F. és férje, Volker kéthetes karibi tengeri utazásra indult a TUI Cruises társaság Mein Schiff 5 nevű hajóján.

Nem tartott azonban két hétig – sőt két napig sem – az útjuk: már az első nap után ki kellett szállniuk Barbadoson, és nem is térhettek vissza a hajóra. Az történt, hogy a kabinjukban szeretkezésbe kezdtek, igen hangosan végezték a tevékenységet, ráadásul az erkélyajtót nem csukták be előtte, így mindenki fültanúja lehetett az eseményeknek.

A szex után hangos veszekedés tört ki közöttük, nem tudni, miért, mindenesetre percekkel később kopogtak a fülkéjük ajtaján; megjelent a menedzser és egy biztonsági őr, és közölte velük: a kapitány utasítására el kell hagyniuk a hajót.

Amikor Renate és férje rákérdeztek az indokra, azt a választ kapták, hogy biztonsági jellegű incidens miatt kell távozniuk, méghozzá annak érdekében, hogy a személyzet megvédje őket és a többi utast is.

Mivel a hangos veszekedés közben sem egymásban, sem a hajóban nem tettek kárt, a feleség csak arra tud gondolni, hogy a hangos szex miatt kellett elhagyniuk a fedélzetet.

A pár igen dühösen vette tudomásul, hogy nemcsak, hogy lemaradtak a befizetett út jelentős részéről, de még ezek után egy vagyont kellett kifizetniük a barbadosi szállásra, a Párizsig szóló repülőjegyre, és a vonatjegyre haza, Németországba. A házaspár úgy döntött, pert indít a TUI Cruises ellen a költségeik visszatérítéséért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő