Létrehozva: 2021.02.27.

Nincs vége Baba Vanga jóslatainak! Ő lehet az utódja

Baba Vanga próféciái rendre teljesültek. Nagyon úgy tűnik, tehetségét örökölték.

Szerző Ripost

Baba Vanga 1911-ben született Észak-Macedóniában. Gyerekkorában elveszítette a látását, de csodás képességet, a jövőbelátást kapta helyette. Az 1996. augusztus 11-én, 84 évesen meghalt jósnő próféciái napjainkra is vonatkoznak, eddigi jövendöléseinek 80%-a valóra vált. Megjósolta egyebek mellett azt is, hogy az amerikai elnök megfertőződik egy világjárvány vírusával.

A médium jövőre vonatkozóan azt állítja, hogy egy aszteroida csapódik majd a Földbe, ám az nem okoz túl nagy pusztítást, a valós világvégét ugyanis 5079-re jósolta.

Baba Vanga szerint a 24. században képesek leszünk az időutazásra is.

A tisztánlátónak két unokája született fia oldaláról, aki amúgy sosem hitt igazán az asszony jövendöléseiben, habár elismerte azokat. Fiatalabbik unokája, a most 44 éves Danijela Vranić most a nyilvánosság elé állt, azt állítja: ő is képes a jövendölésre.

„Korábban már megéreztem néhány dolgot. Erős intuícióval rendelkezem, a barátaimat gyakran sokkolják a tények” – nyilatkozta Danijela.

Mint mondja, képességét sosem akarta túl komolyan venni, már csak azért sem, mert egész életében inkább nagymamájaként tekintett Vangára, mintsem tisztánlátóként.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Danijela Vranić (@danijelavranicofficial) által megosztott bejegyzés

„Számunkra Baba a nagyink volt, semmi más. Büszke vagyok rá, mint nagyszülő, és nem úgy, mint prófétanőre” – tette hozzá a nő.

(via)

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó

KOMPOST

Hátborzongató pillanat: szellem jelent meg a népszerű kastélyban – Fotó

KOMPOST

Itt a bizonyíték: a földönkívüliek már itt vannak

KOMPOST

21 diákját csábította el a szőke tanárnő, egyiküktől teherbe is esett

KOMPOST

Kitálalt az ördögűző: a megszállt nő feketét pisilt és sátánivá vált az arca

KOMPOST

Diákjával huncutkodott a fiatal tanárnő, de lebuktak

KOMPOST

Nem megy ki egyedül a mosdóba, szellemtámadástól retteg a műsorvezetőnő