Létrehozva: 2018.12.03.

Véletlenül pornót vetített a perverz tanár, durva, ami ezután történt

Talán sosem tudódik ki a pedagógus mocskos aberrációja, ha nem hibázik hatalmasat a diákok elõtt.

Szerző Gaál József

Az amerikai Texas államban található Bell megyei középiskola egyik tanára már biztosan bánja, hogy nem járt el kellően körültekintően, amikor a projektorra kötött számítógépét bekapcsolta az előadása elején.

Történt ugyanis, hogy a 45 éves James Edward Alleman nem lépett ki a laptopján egy korábban nézet pornóvideóból, így a 18 karikás tartalmat pár másodperc erejéig a hallgatók is láthatták a tanterem falára kivetítve.

Persze a pornófogyasztás önmagában nem főbenjáró bűn, de az informatikatanár számítógépén egy 10 éves kislányról készült pornográf videó futott...

A durva esetből órák leforgása alatt hatalmas botrány lett. Az aberrált tanárnak így nem igazán maradt ideje a bizonyítékok eltüntetésére. A rendőrség még aznap lefoglalta valamennyi iskolai adathordózó készülékét, melyeken több terhelő bizonyítékot is találtak – írja a helyi sajtó.

Rendőrségi jelentések szerint a férfi egyik lefoglalt merevlemezén 4 hosszú videót is találtak ugyanarról a 10 éves kislányról. A mozgóképek mindegyike gyerekpornográfiának minősült, ezért a hatóságok a lefoglalás után őrizetbe vették James Edward Allemant, akit még aznap felfüggesztettek tanári állásából.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó