Létrehozva: 2020.09.09.

Pornóvideót posztolt a Facebookján egy koreai kormánypárti képviselő, kínos magyarázkodásba kezdett

A politikus szerint hackerek törték fel az oldalát, a pornóvideóval pedig csak megpróbálják lejáratni őt.

Egy pikáns tinipornó-videó jelent meg a kormányzó dél-koreai Demokrata Párt (DP) egyik képviselője, Park Jae-ho Facebook-oldalán vasárnap késő este. A 18 karikás tartalmat körülbelül 10 perc után törölték a politikus oldaláról, azonban ennyi idő bőven elég volt ahhoz, hogy országos botrány legyen a dologból – írja a Korea Joong Ang Daily angol nyelvű koreai hírportál.

Park Jae-ho hétfő délutánra összehívott egy sajtótájékoztatót, melyen azt mondta, hogy a Facebook-oldalát elsősorban nem ő, hanem a sajtósai kezelik. A politikus külön kihangsúlyozta, hogy egyelőre nem tudja, milyen körülmények között került ki a pornóvideó az oldalára, de szerinte hackerek törhették fel a felhasználói fiókját.

„Jelenleg nem tudom megmondani, hogy a segítőim hibáztak-e, esetleg rossz gombot nyomtak-e meg. Ezt most még senki sem tudja. Mondtam nekik, hogy várjanak és együtt derítsük ki a dolgot” – fogalmazott a kormánypárti képviselő.

A szóban forgó tartalmat egyébként egy Facebook-oldalról osztotta tovább a politikus, tehát a videóból szándékosan kivágták az explicit akciójeleneteket, hogy az megfeleljen a legnagyobb közösségi oldal pornográf tartalmakra vonatkozó szabályainak. A lényeg tehát nem látszódik a felvételen, ennek ellenére persze pontosan tudni, hogy mi történik. Ha mindenképp látni szeretné a majdnem négy perces szösszenet, ami az „egy lány, aki segítséget kiáltott, de senki sem hallotta” címet viseli, akkor erre a linkre kattintva megtekinteti.

A dél-koreai ellenzék legnagyobb pártja, a Nép Ereje Párt (PPP) bocsánatkérésre szólította fel a Park Jae-hot és a Demokrata Pártot. Szerintük teljesen mindegy, hogy kinek a hibájából került ki a pornóvideó a politikus oldalára, a lényeg, hogy elnézést kérjenek a választópolgároktól a kellemetlen bakiért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó